vasárnap, augusztus 31, 2008

[Nem jelenik meg az AdWords hirdetés] JóÖreg...

Ahogy megígértem...A Fcaeoobk-os hirdetés nem jött össze, ugyanis a számlán(Visa) kell, hogy legyen egy bizonyos összeg, amivel el lehet kezdeni a folyamatot-ez nem volt.Mivel a kártyám nem kredit kártya és 50dollártól nem voltam hajlandó többet rááldozni, így elsőre, ezért az AdWords-ot választottam.Megpróbáltam a lehető legtöbb, de mégsem a témahoz 100%-ban kapcsolódó kulcsszavakat beilleszteni meg is lett az eredménye, 2 aktív nap után kb. 2000 megjelenés és kerek 1 kattintás érkezet, regisztrált felhasználók 0...Jött az ötlet, populáris kulcsszavak(+kulcsszó szűrő), számomra nagy, 1dollár CPC, és íme 2nap után 66000 megjelenés 42 klikkel 25dollár költséggel 2 regisztrált felhasználó és az AdSense-ből befolyt 0,20 pénz!...A leszűrt tanulság, hogy "....-ból nem lehet várat építeni!" és komolyan be kell fektetni, legalább 200pénzt, és még így is keveset mondtam.A shutterstock és egyéb nagy halak a licit szerint 50 dollár cpc-vel és napi kb 2000dollárral hirdet, igaz, mindenhol ott van!
Majd elmesélem a következő kampányt is, ha úgydöntök, hogy indítok....Üdv, Lóránt

--
forwarded from http://webni.innen.hu/NemJelenikMegAzAdWordsHirdet_c3_a9s#msg20080831144923-0400@webni.innen.hu

[AdSense regisztráció] Re:

Az előttem szólókkal egyetéretek, egy pontosítás a hozzászólásodhoz: nem a jelszavad van a forráskódban, hanem a hirdetésmegjelenítői azonosítód.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseRegisztr_c3_a1ci_c3_b3#msg20080831051425-0400@webni.innen.hu

[Flash jobb indexelése] Flash hirdetés tiltása

Két tipp: vagy használd az AdSense Preview Tool-t, (ha Windows-os vagy), vagy húzd ki a hálózati kábelt, vagy kapcsold ki a wifi-t, majd úgy kattints a flash hirdetésre.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/FlashJobbIndexel_c3_a9se#msg20080831051238-0400@webni.innen.hu

szombat, augusztus 30, 2008

[Flash jobb indexelése] Flash hirdetés tiltása

Szeretnék kitiltani egy reklámozó céget a weblapomról, akik az adsense-n keresztül jelennek meg, de mivel flash hirdetést használnak, így nem tudom megnézni hogy milyen url-re mutat a flash animáció, így nem tudom mit írjak a konkurrens hirdetés szűrűbe. Van valakinek ötlete, hogyan lehetne megtudni hogy a flash milyen url-re mutat?
Az nem ok, hogy rákattintok mert valószínűleg a cél url rögtön tovább dob egy másik weblapra és a ténylegesen tiltandó url-t nem is látom!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/FlashJobbIndexel_c3_a9se#msg20080830141128-0400@webni.innen.hu

csütörtök, augusztus 28, 2008

[Ellenjavallt technikák] re:

már semmit... 1. helyen vagy Google-ben a balettszőnyeg kifejezésre /4 órája indexelt/

--
forwarded from http://webni.innen.hu/EllenjavalltTechnik_c3_a1k#msg20080828180409-0400@webni.innen.hu

[AdSense regisztráció] re

nem beszélve arról, hogy van egy olyan menüpont az adsense számlán, hogy engedélyezett webhelyek..uh de le vagytok maradva

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseRegisztr_c3_a1ci_c3_b3#msg20080828175810-0400@webni.innen.hu

[AdSense regisztráció] re: Re:...

Szabály ellenes oldalon hónapokig, akár egy évig is elműködhet.
Nem automatikus (nem robot csinálja) ezeknek az észlelése.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseRegisztr_c3_a1ci_c3_b3#msg20080828144550-0400@webni.innen.hu

[AdSense regisztráció] Re:...

Ebben epp az a lenyeg, hogy olyan oldalra rakja ki ami szabaly ellenes. Valszeg azert elobb kirugjak, mint a kattintgatasokert.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseRegisztr_c3_a1ci_c3_b3#msg20080828143748-0400@webni.innen.hu

[AdSense regisztráció] ...

A másik oldalra kihelyezett kód annyira nem életszerű... megcsinálni egy oldalt, befuttatni, majd más kódját kitenni, ahelyett, hogy egy olyan céget tennék ki ami nem tiltja az oldal tartalmát, és nekem termel.
Ha én ki akarnék cseszni egy adsense felhasználóval, elkezdenék mint egy őrült kattintgatni az oldalán lévő hirdetésekre nap mint nap.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseRegisztr_c3_a1ci_c3_b3#msg20080828141157-0400@webni.innen.hu

[AdSense regisztráció]

Olvastam, valamint az egyik fenti cikk is utalt arra, hogy előfordul, hogy egy "jóakaró"-ként emlegetett kedves ember valamilyen módon kihalássza a forráskódból a jelszavunkat, és felteszi az Adsense kódot tiltott helyekre, amit a Google úgy reagál le, hogy letiltja az adott számlát. Nem volna helyénvaló, ha a Google nyújtana valami védelmet ez ellen? Vagy ha letiltás helyett, csupán felfüggesztené és kérdőre vonná az ügyfelet? Úgy gondolom, hogy senki másnak nem áll érdekében tiltott oldalakra tenni a kódját, csak annak a bizonyos "jóakaró"-nak, esetleg unatkozó tréfás kedvű egyéneknek. Egyébként, ha ennyire könnyű kihalászni a kódunkat, akkor igazán elvárható lenne, hogy a szolgáltató fellépjen ez ellen, de ha már ezt elmulasztja, akkor legalább ne legyen ennyire radikális a vétlen felhasználókkal szemben, hanem nyújtson valami alternatív lehetőséget is. Nem akarom elvitatni a Google-tól a jogot, hogy a saját szabályait alkalmazza a saját háza táján, de ez kicsit arra emlékeztet, mikor valakit tárgyalás nélkül ítélnek el. Végül, lehet valami jogszerű, ugyanakkor durva, otromba vagy etikátlan is.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseRegisztr_c3_a1ci_c3_b3#msg20080828131437-0400@webni.innen.hu

[Ellenjavallt technikák] Google ismét

Sziasztok!

Nemrég készítettem egy oldalt: balettszonyeg.hu. Regisztráltam nagyon sok keresőben is. De elsősorban a google-ban.
Egyszerűen sehogy nem találom a domaint. pl: balettszonyeg.hu, balettszőnyeg.

Már minden tőlem telhető dolgot megtettem (,submit-ek, honlap optimalizáció, regisztráció oldalkon pl:lap.hu), és nem jutok tovább. Már a title-t, desciption-t, keywords-öt is többszőr módosítottam, de nem jelenik meg az oldal továbbra sem.

Még mennyi idő kell szerintetek (türelem találatoto terem?) vagy még mit tegyek?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/EllenjavalltTechnik_c3_a1k#msg20080828104136-0400@webni.innen.hu

vasárnap, augusztus 24, 2008

[TiddlyWiki] Sikerült

Okosabb vagyok, mint a TiddlyWiki, megoldottam a nevet, a fordításban a NévtelenSzerzőt átírtam arra ami nekem kell.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/TiddlyWiki#msg20080825015400-0400@webni.innen.hu

csütörtök, augusztus 21, 2008

[Stopszó] "Azoknak íródik, akiknek még a logikai operátor is kínai."

Megnéztem az anyagodat. Úgy látom, Oldalgazda a jövőbe lát, már akkor leírta a véleményét, mielőtt látta volna mit írtál - és vele kell egyetértsek. Szerintem az embereknek nincs türelme hosszasan olvasgatni arról, hogy mi a keresés "tudománya". Sokkal jobb lenne egyszerűen konkrét példákkal elindulni, pl. írjátok be ezt a keresőbe, lám-lám, mi jött elő, mi ennek az oka, stb. De azért sok sikert az oldaladhoz.
Fecó

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080822024922-0400@webni.innen.hu

[Stopszó] ladyuser

Miért pdf-ben csatoltad a leírásokat? Miért nem html-ben? Én legalábbis akkor töltök le egy pdf-et, ha azt tényleg használni akarom. A html-be meg gyorsan belenézek, ha érdekel végignézem, ha nem, akkor lépek is tovább. A kezdő internetezőknek csináltad a leírást, szerintem a bizonytalanokat máris elriasztod, mert rögtön le kell tölteniük valamit, amiről nem is tudják biztosra, hogy mi.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080822022917-0400@webni.innen.hu

[Stopszó] ladyuser

Miért pdf-ben csatoltad a leírásokat? Miért nem html-ben? Én legalábbis akkor töltök le egy pdf-et, ha azt tényleg használni akarom. A html-be meg gyorsan belenézek, ha érdekel végignézem, ha nem, akkor lépek is tovább. A kezdő internetezőknek csináltad a leírást, szerintem a bizonytalanokat máris elriasztod, mert rögtön le kell tölteniük valamit, amiről nem is tudják biztosra, hogy mi.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080822022820-0400@webni.innen.hu

[Stopszó] ladyuser

Miért pdf-ben csatoltad a leírásokat? Miért nem html-ben? Én legalábbis akkor töltök le egy pdf-et, ha azt tényleg használni akarom. A html-be meg gyorsan belenézek, ha érdekel végignézem, ha nem, akkor lépek is tovább. A kezdő internetezőknek csináltad a leírást, szerintem a bizonytalanokat máris elriasztod, mert rögtön le kell tölteniük valamit, amiről nem is tudják biztosra, hogy mi.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080822022845-0400@webni.innen.hu

[Nem jelenik meg az AdWords hirdetés]

Köszönöm a tanácsokat, és szerintem megtaláltam a nekemvalót, egyszerű/gazdaságos és jól látható helyen lehet elhelyezni a reklámot...méghozzá Fcaeoobk-on.
A probléma csak az, hogy előredefiniált kulcsszavakat szúrhatok be, ellenkező esetben nem lehet folytatni a rendelést!De ez így is OK. $25.00-ért kb. 120,000 felhasználót érint a reklámom... nemtudom, kezdetnek talán ezt.A kampány leforgása után majd jelentem az eredmény!
És mégegyszer, köszönöm a segítséget!
Üdv
Lóránt

--
forwarded from http://webni.innen.hu/NemJelenikMegAzAdWordsHirdet_c3_a9s#msg20080821134155-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] Re: azonos ip cím

Akkor szerinted felesleges ilyen kérdéssel zargatni az AdSense supportot?
Ja és köszi a segítséget.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20080821132159-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] Re: azonos ip cím

Ez a "probléma" nem egyedi, számtalan esetben, számtalan szolgáltatónál, intézménynél, stb. előfordul. Vélhetőleg nemcsak az IP címeket figyeli a rendszer, hanem még sokminden egyéb mást is, annak érdekében, hogy kiszűrje a klikkcsalásokat.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20080821122449-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] azonos ip cím

Sziasztok!
Lenne egy nagy problémám:
A községben, ahol én is lakok, megjelent egy új vezeték nélküli internetszolgáltató és igencsak jó áron adja a szolgáltatást, ami alapjában véve nem baj. A problémám ott kezdődött, hogy én is erre a szolgáltatóra váltottam, és mint utólag kiderült, kifele mindenkinek ugyanaz az ip címe, akinek ennél a szolgáltatónál van előfizetése.
Azóta nem merek belépni az AdSense felületre, nehogy kidobjanak a programból, ha netán valaki, aki ugyanitt előfizető az oldalamra jönne, és kattintana.

Légszíves segítsetek, mi a teendő ilyenkor.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20080821113836-0400@webni.innen.hu

[Nem jelenik meg az AdWords hirdetés] re: 1 kampány

> gondolkozni, hogy esetleg hírdess tartalmi hálózatba

Érdemes kipróbálni, különösen akkor, ha kicsi a költségvetésed. Míg a Google keresőjére nagyjából áll a fentiekben említett látogatószám (100-300 katt / 50 dollár), addig a tartalmi hálózat olcsósága miatt onnan gond nélkül bejöhet akár a tíz-húszszorosa is. Ugyanakkor persze várhatóan a konverzió is jóval alacsonyabb lesz, de ezt csak akkor fogod megtudni, ha kipróbálod.

Másrészt nagyon fontos a negatív kulcsszavak használata, vagyis azt beállítani, hogy mire NE jelenjen meg a hirdetésed. Olyan témában hirdetnél, ami sok embert érdekel, de többségük az ingyenes megoldásokat keresi. Simán elúszhat a kis büdzséd azokra, akik képeket keresnek, de eszük ágában nincs fizetni értük, vagyis lényegében értéktelen látogatók.

Még valami: ha hirdetsz a tartalmi hálózatban, ahhoz szerintem nem ajánlott túlságosan csábító, harsány hirdetésszöveget írni, mert villámgyorsan elmegy a kereted még olcsó kattintások mellett is, ha felkelted a vásárolni nem kívánó, de roppant nagy unalmában mindenre rákattintó iwiwező, webmailezgető irodisták meg tinédzserek figyelmét.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/NemJelenikMegAzAdWordsHirdet_c3_a9s#msg20080821063437-0400@webni.innen.hu

szerda, augusztus 20, 2008

[Nem jelenik meg az AdWords hirdetés] re: 1 kampány

50 dollárból 100-300 látogatót tudsz szerezni. Ha 1 százalékos konverziós rátát nézünk, akkor ebből 1-10 regisztrálód lehet. Hogy ezt lásd, a legfontosabb, hogy állítsd be konverziókövetést, és a további kampányaidat úgy tervezd meg, hogy most látod, milyen körülmények között, milyen hirdetéscsoportoknál a legjobb a konverzió. De ha még sose volt kampányod, akkor előtte olvasgass nagyon sokat a témában, még úgy is valószínű, hogy ez tanulópénz lesz még. Mert egyszerűen rengeteg dologra kell figyelni: a hirdetés szövegére, a megfelelő (nem is drága, de jól hozó) kulcsszavakra, figyelni a hirdetések eredményességét, gondolkozni, hogy esetleg hírdess tartalmi hálózatba, a landing paget jól kell megszerkeszteni, folyamatosan tesztelni kell, stb. Ha nagyobb összeget szánnál rá, azt javasolnám, hogy inkább egy ügynökséget bízz meg. Szóval azt mondom, hogy ezzel az 50 dollárral azt fogod elérni, hogy nagyjából megtanulod az AdWords működését, másra ne nagyon számíts.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/NemJelenikMegAzAdWordsHirdet_c3_a9s#msg20080820135203-0400@webni.innen.hu

[Nem jelenik meg az AdWords hirdetés] 1 kampány

Hello!A fennt leírtak alapján teljesen elcsüggedtem.Pár nap múlva(remélem), amikor kész lesz az új oldalam, a reklámozást az AdWords segítségével szeretném összehozni, és mivel nem tudom, mert ez lesz az első ilyen jellegú kampányom, mennyi látogatóra számíthatok, akik regisztrálni is fognak, utána pedig vásárolni(StockPhoto), mennyi az az összeg amivel érdemes elkezdeni?Mivel még a budget kicsi, ezért kb. 50dollárban gondolkozom?Tisztelettel Lóránt

--
forwarded from http://webni.innen.hu/NemJelenikMegAzAdWordsHirdet_c3_a9s#msg20080820114813-0400@webni.innen.hu

kedd, augusztus 19, 2008

[Stopszó] "Azoknak íródik, akiknek még a logikai operátor is kínai."

Elkészítettem a segédleteket, és bárki számára elérhetővé tettem a http://ladyuser.eu oldalon. Olyanoknak írtam, akik mindenféle komolyabb előképzettség nélkül használják az Internetet, a számítógépet. Azt hiszem a fenti problémát is sikerült egyszerűen megfogalmazni az anyagban. OldalGazdának és a hozzászólónak köszönöm a segítséget.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080819060530-0400@webni.innen.hu

szombat, augusztus 16, 2008

[Magyarok a Google Online Marketing versenyén] Helyesbítés

Köszönöm a megjelenést! Kis helyesbítésem lenne:

"... A csapat tagjainak igen kevés ismerete volt korábbról az AdWords használatáról,..."

A győztes csapatomnak volt tapasztalata, mert pár hónappal a verseny előtt hallgattak a Keresőmarketing tantárgyat és gyakoroltak az AdWords-ben illetve etarget rendszerekben. A verseny kihívás volt keresőmarketing stratégiai szempontból.

Érdemes még említeni a 2. MÜTF-ös csapatomat, akik EMEA szinten 60. helyen végeztek (a 600 EU csapat közt), ami a Magyarországi több, mint 100 csapat egyikének sem sikerült.

Damjanovich Nebojsa
MÜTF csapatok tanára

--
forwarded from http://webni.innen.hu/MagyarokAGoogleOnlineMarketingVerseny_c3_a9n#msg20080816042429-0400@webni.innen.hu

péntek, augusztus 15, 2008

[Meta tagok] html felbontás optimalizálás

Még egy dolog. Azt kérdezed, hogy 1024 x 768-ra kell-e optimalizálni.
Tulajdonképpen lehet erre a felbontásra optimalizálni. A 800x600-as felbontás egyre inkább kezd eltűnni, de azért biztosan vannak még olyanok is, akik ilyen felbontás mellett böngésznek.
Nekik legfeljebb scrollozni fog a weboldal :)

Ha lényeges szempont az oldal mérete, akkor érdemes lehet feltünteni az oldaladon, hogy minimum milyen felbontás ajánlott.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/MetaTagok#msg20080815075321-0400@webni.innen.hu

[Meta tagok] válasz gabikah-nak

Szia!

Tegyük fel, hogy az oldal teljes tartalma egyetlen külső DIV tag-en belül van. Ha készítesz egy stíluslapot amiben beállítasz egy szelektort a DIV tag magasságára ill. szélességére (mondjuk hogy beleférjen az 1024-be legyen a szélessége 980px és így még hagytunk elég helyet a függőleges görgetősávnak is), akkor elvileg és gyakorlatilag is fix szélességű lesz az oldal. A magasságot akár be sem kell állítani, de persze be lehet ezt is.
Ennél a megoldásnál, ha átméretezed a böngészőablakot és annak szélessége kevesebb lesz, mint a beállított 980 pixel, akkor megjelenik a vízszintes görgetősáv is. De az oldalad mérete fixen ragaszkodni fog ahhoz, amit beállítottál.

A pixeles érték helyett megadhatsz százalékot is. Így az oldal szélessége mindig a böngészőablak látható méretéhez igazodik, bárhogyan is méretezed a böngészőablakot.

Ez egy megoldás lehet, de persze vannak más megoldások is.

Üdv: Charcharodon

--
forwarded from http://webni.innen.hu/MetaTagok#msg20080815074551-0400@webni.innen.hu

[Meta tagok] html felbontás optimalizálás

Hello!
Szeretném megkérdezni hogy lehet az megoldani hogy az oldalam ne torzuljon különböző felbontások alatt?
1024*768 ra kellene optimalizálni?
Vagy hogy lehet az megoldani hogy az oldalt ugyan úgy lássa a 1400*xx felbontás is és a 1024*768 id és ne legyen csúnya?
Köszi gabikah

--
forwarded from http://webni.innen.hu/MetaTagok#msg20080815071830-0400@webni.innen.hu

csütörtök, augusztus 14, 2008

[AdSense számla letiltása] RE:Fellebbezés

De nem lett... azért ez nem gond, hogy letelt az egy hét? Ha heti egy napot van valaki, már akkor is kellett volna olvasnia... Rossz ez a bizonytalanság.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseSz_c3_a1mlaLetilt_c3_a1sa#msg20080814191849-0400@webni.innen.hu

[AdSense csalás] vatera ismét

Még egy dolog előjött a vatera kapcsán. Bevezették a partnerprogramot, akárcsak az ebay és társai. Ma kiraktam a bannerüket. Mi virít legfelül a doboz tetején? "Csak ennyiért? KATTINTSON!!!"
Ha ez a banner mondjuk egy adsense hirdetés mellett/fölött/alatt van, akkor simán azt mondhatják gugliék, hogy kattintásra ösztönöz, mégha nem is az övükére, de megtévesztő lehet, az biztos. És ha ez miatt bannolnak?
OFF: Próbálta már v.ki a vatera partnerprogramot? Érdemes kitenni a bannerüket?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseCsal_c3_a1s#msg20080814102017-0400@webni.innen.hu

[Google Search Insights] A Google kiadja titkait

http://index.hu/tech/net/insight0807/

Index - nem túl ötletes cikke - a Google Insightsről, Orbánnal, Gyurcsánnyal, meg a rendszeres index olvasók számára hasonlóan unalmas Speak-kel.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/GoogleSearchInsights#msg20080814071836-0400@webni.innen.hu

szerda, augusztus 13, 2008

[AdSense számla letiltása] RE:Fellebbezés

Amúgy ez a csütörtök állhat, mert én pénteken küldtem el, most szerda van, és még semmi... Úgyhogy remélem holnap lesz valami.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseSz_c3_a1mlaLetilt_c3_a1sa#msg20080813122815-0400@webni.innen.hu

[AdSense számla letiltása] RE:Fellebbezés

Amúgy ez a csütörtök állhat, mert én pénteken küldtem el, most szerda van, és még semmi... Úgyhogy remélem holnap lesz valami.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseSz_c3_a1mlaLetilt_c3_a1sa#msg20080813122757-0400@webni.innen.hu

[Nem jelenik meg az AdWords hirdetés] Egyéb indokok

Az "Egyéb lehetséges indokok" között szereplő első magyarázat a normál találati listára is igaz lehet. A keresőoptimalizáló webmestereket remekül el lehet bizonytalanítani bizonyos mértékű véletlenszerűség, ok nélküli helyezés-ingadozás, sőt a relevanciát nem vészes mértékben rontó logikátlanság tudatos rendszerbe építésével.

Egy random elemek nélküli, állandó ok-okozati összefüggések szerint működő keresőoldalt végső soron "ki lehetne vallatni" kitartó, tudományos alaposságú kisérletezéssel.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/NemJelenikMegAzAdWordsHirdet_c3_a9s#msg20080813071225-0400@webni.innen.hu

kedd, augusztus 12, 2008

[Nem jelenik meg az AdWords hirdetés]

Miért nem láthatóak a Google AdWords hirdetései a megadott kulcsszóra keresve?

Keresőhirdetéseket megrendelő ügyfelek gyakran teszik fel a kérdést, hogy miért nem jelenik meg egy általuk fontosnak tartott kulcsszóra keresés után hirdetésük? Erre a kérdésre többféle válasz is lehet: lehet, hogy egy adminisztrációs vagy pénzügyi jellegű probléma okozza mindezt, de az is elképzelhető, hogy egyes kampánybeállítások miatt nem látható az oldal, sőt előfordulhat, hogy minden rendben van, és nem is kellene látszania a hirdetésnek erre a kulcsszóra.

Mikor jelenik meg egy AdWords hirdetés?

A választ egyetlen mondatba sűrítve: Egy Google AdWords hirdetés akkor jelenik meg a Google kereső felületén, ha egyrészt mi beállítottuk, hogy megjelenjen, másrészt pedig a Google rendszere úgy értékeli, hogy a hirdetésünk megjelenítésével hatékonyan válthatja pénzre a keresőt használó emberek figyelmét.

"Láthatatlan" hirdetések normál üzletmenet esetén

Az esetek nagy hányadában a tény, hogy hirdetésünk nem látható egy általunk fontosnak tartott kulcsszóra rákeresve, az pusztán a [Keresőhirdetési kampányok optimalizálása]'nak tudható be: egyszerűen az adott kulcsszó által a többi kulcsszóhoz vagy hirdetési lehetőséghez képest sokkal drágábban tudunk egy látogatót (ideális esetben ügyfelet) szerezni, és egyszerűen az optimális kampánybeállítások miatt láthatatlan a kérdéses kulcsszó. Mindez dióhéjban azt jelenti, hogyha tízezer forintot tervezünk elkölteni naponta, akkor ha minden nap el tudjuk költeni ezt a keretet, akkor csökkentjük a licitet (a kattintásokért adott összeget), ha azonban nem tudjuk csak egy részét elkölteni a költségvetésnek, akkor növeljük a liciteket.

Az ügyfelek által fontosnak tartott kulcsszavakat ugyanis általában a konkurencia is fontosnak tartja, ezért ezekre a kulcsszavakra több pénzt kell fizessünk egy esetleges kattintásért, mint számos, ügyfélorientált megközelítés segítségével pontosan célzott kampányainkhoz ötletesen kiválasztott kulcsszóra.

Mivel lényeg úgysem az, hogy hol jelenik meg a hirdetés, hanem az, hogy hány látogatót (vagy ügyfelet) tudunk szerezni egy adott költségkeret elköltésével, ezért ha a kérdéses kulcsszó esetén többet kellene fizetnünk, mint a kampány átlaga, akkor látható, hogy nem érdemes hirdetni az adott kulcsszóra.

Az AdWords segítségével nemcsak a Google kereső oldalain hirdethetünk, hanem egyéb weboldalakon is, melyek az AdSense hirdetési rendszere segítségével jelenítenek meg reklámokat. Ez az úgynevezett tartalmi hálózat általában olcsóbb hirdetési lehetőséget biztosít, így gyakran előfordul, hogy a Google kereső találati oldalain hirdetéseink egyáltalán nem jelennek meg, csak a tartalmi hálózatban, mert az összes pénzünket el tudjuk költeni az olcsóbb hirdetési csatornán, és ezért nincs szükség a drágább, keresőoldalon való hirdetésre.

Felmerülhet sokakban, hogy a fontos és népszerű kulcsszavakra mégiscsak "értékesebb" látogatók jönnek. Mindebben van igazság, azonban érdemes megfontolni, hogy amennyiben nem működik kampányainkhoz kapcsolódóan [Konverziókövetés], akkor ez csak egy adatokkal alá nem támasztott sejtés (előítélet) marad, amennyiben pedig van konverziókövetésünk, akkor pedig a konverziók száma alapján optimalizálva a kampányköltést továbbra is előfordulhat, hogy bár nagyobb mértékben válnak ügyfeleinkké a fontos/népszerű kulcsszavak révén érkező látogatók, azonban továbbra is aránytalanul drágább rájuk a hirdetés, ezért az egy konverzióra eső költség nagyobb lesz, mint a kevésbé fontos kulcsszavak esetén.

Látható, hogy a [Keresőoptimalizálás] során túlzásba vitt [Kulcsszóra optimalizálás]hoz hasonlóan a keresőhirdetések esetén sem az a lényeg, hogy mely kulcsszavakra látható oldalunk, hanem pusztán az eredmény: hány látogató jött, és ez mekkora költséget jelentett.

Problémák felderítése

A továbbiakban néhány lehetséges problémaforrás kerül felsorolásra, olyan estetek, amikor nem a normál üzletmenet részeként nem jelenik meg a hirdetés egy adott kulcsszóra.

Hirdetések megjelenése és a beállítások

Mivel megadhatjuk, hogy honnan érkező, milyen nyelvi beállításokkal rendelkező látogatóknak, mikor jelenítse meg a Google AdWords rendszere a hirdetéseket, ezért elképzelhető, hogy olyan helyről, olyan nyelvű Google oldalon vagy olyan időben próbáltuk ellenőrizni a hirdetéseket, amely beállítások esetén nem is kellene megjelennie a hirdetésnek.

Ha tehát például Budapest 50 kilométeres körzetére szűkítettük a kampányokat úgy, hogy csak este hat óra után jelenjen meg a vélhetőleg magyar nyelvű felhasználóknak, akkor nem fogjuk látni a hirdetéseket se Békéscsabáról, se napközben, sem pedig angol nyelvű Google felületet használva. (A látogatók földrajzi helyét a látogatók gépeinek IP címei alapján próbálják beazonosítani, ez pedig nem feltétlenül alkalmas minden esetben a pontos helymeghatározásra, ezért előfordulhat egy ennyire szűkített kampány esetén, hogy esetleg Pesten keresve sem találunk rá hirdetésünkre.)

Hirdetéseinkkel kapcsolatos probléma

A hirdetések láthatatlanságát okozhatja még néhány adminisztrációs jellegű probléma, de ezekről a rendszer az AdWords fiókban megadott e-mail címre értesítést küld.

* előfordulhat, hogy a hirdetési szabályzat be nem tartása miatt inaktiválják a szabálytalan módon megírt hirdetéseket

* megeshet az is, hogy az AdWords számlánk kiegyenlítésére szolgáló bankkártyánkkal aznap már annyit vásároltunk, hogy a Google már nem tudja a kártyalimit miatt leemelni a kérdéses összeget: ekkor leáll az összes kampányunk, de a rendszer a következő nap újra próbálkozik.

* nem kifejezetten probléma, de a számlákkal kapcsolatos technikai részletkérdés az, hogy nem feltétlenül azonnal jelenik meg egy hirdetés, miután létrehoztunk egy új kampányt, hanem olykor csak bizonyos idő elteltével.

Költségvetés és a hirdetés láthatósága

Hogy miért nem jelenik meg hirdetésünk, az lehet pénzügyi természetű is:

* lehet, hogy hirdetési kampányunk kifutott már az aznapi költségkeretből

* elképzelhető, hogy az erősebb konkurencia, vagy reklámkampányaink gyenge teljesítménye miatt időközben megnövekedett a minimum licit, ami már nagyobb összeget jelent az általunk korábban beállítottnál.

Egyéb lehetséges indokok (és spekulációk!)

Előfordulhatnak olyan esetek, amikor gyaníthatóan nem áll fel semmilyen probléma, és a beállításaink is mind megfelelőek, elégségesek ahhoz, hogy megjelenjen a hirdetés. Ez utóbbi esetben olykor csak spekulációra lehet hagyatkozni:

* az AdWords rendszere rendkívül összetett, és nem biztos, hogy szeretnék kiismerhetővé tenni üzemeltetői, ezért lehet, hogy olykor "csak úgy" nem jelenik meg egy hirdetés esetenként.

* előfordulhat továbbá, hogy a rendszer úgy ítéli meg, hogy fölöslegesen pazarolná a a felhasználók figyelmét egy adott hirdetésre, mert — végletekig leegyszerűsítve — a mai adag, reklámokra fordítandó figyelmet sokkal jövedelmezőbb reklámokkal is pénzre tudná váltani. Lehet, hogy miközben a többi Google szolgáltatás használata során a Google tudomására jutott adatok alapján csak a mi esetünkben gondolja a rendszer gazdaságtalannak egy hirdetés adott kulcsszóra történő megjelenítését, de lehet az is, hogy valamely egyéb módszer alapján az összes látogató esetén úgy ítéli meg, hogy haszontalan lenne kijelezni egy adott hirdetést.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/NemJelenikMegAzAdWordsHirdet_c3_a9s#msg20080812140623-0400@webni.innen.hu

[Nem jelenik meg az AdWords hirdetés] (renamed)

This page was renamed from Nem jelenik meg a hirdetés to Nem jelenik meg az AdWords hirdetés.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/NemJelenikMegAzAdWordsHirdet_c3_a9s#msg20080812100632-0400@webni.innen.hu

hétfő, augusztus 11, 2008

[Etarget] Belépés már megint nem megy

Az adminisztrációs felületre megint nem lehet belépni másnál is ez van ?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Etarget#msg20080812021448-0400@webni.innen.hu

[AdSense számla letiltása] aaa

aaa

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseSz_c3_a1mlaLetilt_c3_a1sa#msg20080811152843-0400@webni.innen.hu

[AdSense számla letiltása] RE:Fellebbezés

Köszönöm a választ! Akkor még nem szedem le a kódokat, van remény. 2 dolog biztos: hogy minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a weblapojaimon szabályosan működjön az AdSense, és hogy olyan, szívhezszóló, 2 oldalas fellebbezést írtam, hogy ha az nem hatja meg őket, akkor semmi. :)))

Na jó, nem.... Csak leírtam a tényeket, de úgy gondolom korrekt voltam, ennél többet ott nem lehetett elmondani. Ha nem fogadják el, akkor tényleg nem tisztességes a program, habár jogilag korrekt...

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseSz_c3_a1mlaLetilt_c3_a1sa#msg20080811151947-0400@webni.innen.hu

[AdSense számla letiltása] RE:Fellebbezés

Nem feltétlenül bírálják el pár óra alatt. Szerintem vannak napok, amikor úgy tűnik, hogy van valaki, aki hetente egy napot foglalkozik magyar AdSense ügyekkel. Régebben én arra tippeltem, hogy ez a nap a csütörtök. És igen, tudok olyanról, akinek elfogadták a fellebbezését...

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseSz_c3_a1mlaLetilt_c3_a1sa#msg20080811072857-0400@webni.innen.hu

[AdSense számla letiltása] Fellebbezés

Sziasztok!
Engem is kivágtak a szokásos indolkással. Csalás nem követtem el, eddig két kifizetett, beváltott csekkem volt, a hamrmadik lett volna esedékes. Majdnem egy éve vagyok tag. Fellebbezést küldtem, de nem jött válasz... már 4 munkanapja történt ez. a megfelelő online űrlapon küldtem, és ez volt az első kitiltásom. Most küldtem nekik még egy mailt, hogy legalább azt mondják meg, megjött-e. Ez két napja volt, arra sincs válasz...

Szerintetek ez mint jelent? Úgy olvastam, pár órán belül el szokták bírálni - vagy inkább elutasítani - a fellebbet. Volt már itt olyan, akinek elfogadták? Szerintetek most mi legyen? Az eredményig nem akarom leszedni az egységeket... Egy kis esély még csak van :)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseSz_c3_a1mlaLetilt_c3_a1sa#msg20080811071841-0400@webni.innen.hu

[Kulcsszóra optimalizálás] (edit)

??changed:
- Másik evidencia, hogy manapság gyakorlatilag nincs olyan dolog, amire valakik ne próbálnának rákeresni. A rengeteg keresés pedig olyan változatosságot mutat, annyiféle képpen próbálnak hozzájutni a szükséges információkhoz a felhasználók, hogy nincs az a fantázia vagy kreativitás, ami csak meg tudná közelíteni a potenciális látogatóink által használt módszerek széles skáláját.
Másik evidencia, hogy manapság gyakorlatilag nincs olyan dolog, amire valakik ne próbálnának rákeresni. A rengeteg keresés pedig olyan változatosságot mutat, annyiféleképpen próbálnak hozzájutni a szükséges információkhoz a felhasználók, hogy nincs az a fantázia vagy kreativitás, ami csak meg tudná közelíteni a potenciális látogatóink által használt módszerek széles skáláját. A [Véletlen sok látogató]t hozhat tehát, szerepe ezért nem elhanyagolható.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Kulcssz_c3_b3raOptimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080811051937-0400@webni.innen.hu

péntek, augusztus 08, 2008

[robots.txt] (edit)

??changed:
- A webhely gyökérkönyvtárában elhelyezett robots.txt nevű, egyszerű szöveges fájl segítségével meghatározhatjuk, hogy a különböző [User agent]tel bejelentkező [Keresőrobot]ok a webhely melyik könyvtárát vagy fájlját nem idekszelhetik be. A robots.txt fájlnak a legtöbb webpók engedelmeskedik, ez a fájl önmagában nem jelent technikai korlátot a keresőrobotok és az offline böngészők számára. A robots.txt mellett még a Robots [Meta tagok] segítségével is befolyásolhatjuk a keresőrobotok működését.
A webhely gyökérkönyvtárában elhelyezett robots.txt nevű, egyszerű szöveges fájl segítségével meghatározhatjuk, hogy a különböző [User agent]tel bejelentkező [Keresőrobot]ok a webhely melyik könyvtárát vagy fájlját nem idekszelhetik be. Noha a robots.txt fájlnak a legtöbb webpók engedelmeskedik, ez a fájl önmagában nem jelent technikai korlátot a keresőrobotok és az offline böngészők számára. A robots.txt mellett még a Robots [Meta tagok] segítségével is befolyásolhatjuk a keresőrobotok működését.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/RobotsTxt#msg20080808043427-0400@webni.innen.hu

csütörtök, augusztus 07, 2008

[Tematikus katalógusok] Magyar RSS katalógus

http://rsskatalogus.com/

Magyar nyelvű, [PHP Link Directory]-ra épülő katalógus, mely [RSS]-sel rendelkező weboldalakat kategorizál, illetve megjeleníti a beküldött oldalak RSS csatornáit, egyenként linkelve a csatornák által mutatott weblapokat. Annyiban több ez egy átlagos katalógusnál, hogy a katalógus weblapjai jóval kulcsszó-gazdagabbak, mert egy bejegyzés alatt nem (sokszor rengeteg egyéb katalógusban is megtalálható) rövid, rosszabb-jobb leírás található, hanem a katalogizált oldal legújabb weblapjairól származó, összességében sokkal hosszabb kivonat. A webmester számára pedig hasznos lehet, hogy a katalógus a feed-ben található weblapokat közvetlenül, [Mélylinkelés]sel linkeli úgy, hogy a lapok címe alkotja a [Linkre rakott kulcsszavak]at. Persze az RSS természetéből fakadóan a katalógus mindig más és más lapokat fog linkelni, ez pedig nem feltétlenül előnyös az optimalizálás szempontjából.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/TematikusKatal_c3_b3gusok#msg20080807073300-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Re:js

Köszönöm, elolvastam, úgy tűnik mindenben helyesen jártam el.

Én -magamnak legalábbis- sajnos bebizonyítottam, a gyors linkváltozás problémát.
Minden az arányokon múlik szerintem, vagyis ha a változó linkek az oldal szöveges tartalmához és a nem változó linkekhez képes túl nagy arányban (?) fordulnak elő, akkor (ismétlem nálam!) gond van.

Minden oldalon, kb. 10-15 link volt, ami két bot látogatás között csaknem teljesen megváltozott.
Ezért gondolkodtam (-om) valami megoldásban.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080807071406-0400@webni.innen.hu

[IndexTools felvásárlása] Ismerős

Hehe, ismerem az egyik tagot a cégből. Jó fej srác, habár kicsit szakbarbár! :D

--
forwarded from http://webni.innen.hu/IndexToolsFelv_c3_a1s_c3_a1rl_c3_a1sa#msg20080807065644-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Re:js

Tényekkel nem tudom cáfolni, de szerintem a "nagyon gyors linkváltozás labilissá teszi az oldalt a keresők szemében" típusú kijelentés inkább túlzott félelem, mint realitás. Bővebb választ a JavaScript bejegyzésben találhatsz kérdésedre.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080807054234-0400@webni.innen.hu

[JavaScript] (edit)

??changed:
- JavaScript alkalmazása alternatív tartalom megjelenítésére
-
- A [Keresőoptimalizálás] során ki lehet használni a JavaScript azon tulajdonságát, hogy az emberi [Látogatók] döntő többsége JavaScript-képes böngészőt használ, míg a [Keresőrobot]ok nem sokat törődnek a JavaScript-ekkel:
-
- * [Flash] alapú tartalom betöltése JavaScript segítségével: Mivel a Flash-képes böngészők gyakorlatilag JavaScript-képesek is, ezért a szöveges alternatív tartalmat magába foglaló HTML elemet úgy írhatjuk felül egy szkript segítségével, hogy a látogatók zöme azt észre sem veszi.
-
- * [Frame]s szerkezetű oldalak optimalizálása során a keresők felől érkező látogatók sokszor az oldalak "belében" találják magukat: megfelelő szkriptek segítségével úgy lehet a navigációs keretet köréépíteni az oldalnak (gyakorlatilag átirányítani a megfelelő keretet meghatározó URL-re), hogy ez ne okozzon gondot a robotoknak.
JavaScript alkalmazása alternatív tartalom megjelenítésére

A [Keresőoptimalizálás] során ki lehet használni a JavaScript azon tulajdonságát, hogy az emberi [Látogatók] döntő többsége JavaScript-képes böngészőt használ, míg a [Keresőrobot]ok nem sokat törődnek a JavaScript-ekkel:

* [Flash] alapú tartalom betöltése JavaScript segítségével: Mivel a Flash-képes böngészők gyakorlatilag JavaScript-képesek is, ezért a szöveges alternatív tartalmat magába foglaló HTML elemet úgy írhatjuk felül egy szkript segítségével, hogy a látogatók zöme azt észre sem veszi.

* [Frame]s szerkezetű oldalak optimalizálása során a keresők felől érkező látogatók sokszor az oldalak "belében" találják magukat: megfelelő szkriptek segítségével úgy lehet a navigációs keretet köréépíteni az oldalnak (gyakorlatilag átirányítani a megfelelő keretet meghatározó URL-re), hogy ez ne okozzon gondot a robotoknak.

Szövegek elrejtése JavaScript-tel

Régebben abszolút igaz volt, hogy a Google keresőrobotja nem követte a Javascript-ben található linkeket, és nem indexelte a JavaScript-tel megjelenített szövegek tartalmát. Manapság a Google törekszik arra (hasonlóan a [Flash jobb indexelés] érdekében végzett erőfeszítésekhez), hogy minél többet fedezzen fel a JavaScript-ben leírt, vagy a JavaScript által elérhető világ feltérképezésére, ezért ha a [Weboldalak elrejtése] a célunk, akkor ne feltétlenül JavaScript alapú linkekkel próbálkozzunk.

A legegyszerűbb dolga akkor van a Google-nek, ha a szkript forrása egy az egyben tartalmaz egy linket, hiszen ebben az esetben le sem kell futtatni a szkriptet, csak mint szöveges fájlt elemezni: megkeresni benne a http:// sztringet például, és megpróbálni lehívni az utána jövő URL-t. Nehezebben boldogul a rendszer akkor, ha az URL több sztringből, változóból, stb. áll össze, vagy valamilyen módon kódolva van, mert ekkor végre kell hajtani a szkriptet, aminek nagyobb az erőforrásigénye.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/JavaScript#msg20080807053938-0400@webni.innen.hu

szerda, augusztus 06, 2008

[Keresőoptimalizálás] Keresési forgalom

Nincs most aktív kampányom és az Adwords-kampánytól függetlenül szoktam a Keyword Tool-t használni a https://adwords.google.com/select/KeywordToolExternal linken.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080807003628-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Keresési forgalom

Cybernagyi, neked a farmer szerepel kampányban és valszeg aktív kampányban. Nekem csak befejezett kampányom van. Örömmel venném ha valaki visszajelezne (olyan aki nem hirdet az adwords-el), hogy megjelennek e az datok, mert nekem továbbra sem. Köszi.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080806123559-0400@webni.innen.hu

[Google Search Insights] farag

Hát azért még van mit faragni rajta.
Egy megyére az utolsó 12 hónapban egy kategóriára nincs találat.
Sírjak vagy nevessek?
Ha a saját megyémben egy helyi oldalt indítanék e témában, akkor örülhetek, mert nincs olyan oldal (tehát nem érkezik keresés sehová) ami ezzel foglalkozna, vagy van, csak nem működik ez a ketyere?


--
forwarded from http://webni.innen.hu/GoogleSearchInsights#msg20080806094447-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] js

Az a kérdésem lenne, hogy a javascriptből megjelenített szöveggel hogy áll a Google?
Jelenleg ezt találom az egyetlen megoldásnak arra, hogy sok oldalon egyaránt látható legyen több link, és azok gyors frissülése, mert ugye a nagyon gyors linkváltozás labilissá teszi az oldalt a keresők szemében.
Ebben az esetben asszem láthatatlan lenne...
Esetleg valami egyéb megoldást tudna valaki javasolni?

Üdv.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080806073422-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Keresési forgalom

Akkor ennek érdemes utánanézni, hogy mi a baj, mert ez egy nagyon hasznos adat (bár kissé kijózanító is), ez a képernyőfénykép:

http://www.shp.hu/hpc/userfiles/webfarmerbolt-aruhaz/farmer_22.000.jpg

Biztos van rá magyarázat, csak sajnos én nem tudom... :-(


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080806071905-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Keresési forgalom

Nem értem, nekem a farmer kulcsszóra is azt írja "Nem elegendő adat" itt a kép róla:
hxxp://kepfeltoltes.hu/080806/farmer_www.kepfeltoltes.hu_.gif

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080806063311-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Farmernadrág

Oké, köszönöm.

"erre kidolgozott, objektív eredményt hozó eszközök vannak" - ezekről olvashatnék valahol?

Én is tesztelek, de az egyik legjobb eredményt hozó (35%-os feliratkozási arány) beúszó feliratkozási lehetőség egy ormótlan, győzikés design volt, ami kibírhatatlanul ronda volt. 3000 Ft-os kupont ígértem, ami csak pozicionálás volt, mert az akcióban díjtalan volt a szállítási költség, plusz 1000 Ft kedvezményt is adtunk - de ha így írtuk le, akkor a kutyát sem érdekelt.

Hát nem eccerű... :-)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080806055112-0400@webni.innen.hu

[Stopszó] Re:Miért nehéz szabályt találni?

Igen, az előttem szólóhoz hasonlóan én is azt mondanám, hogy ne nagyon bonyolítsd a leírást ezekkel a szakszavakkal, mint operátor. Sokkal fontosabb szerintem egyfajta iteratív hozzállás, ti. hogy kipróbálsz egy egyszerű keresést, aztán annak megfelelően, amit kapsz találatnak, ha nem tetszik tovább finomítod vagy a kulcsszó megváltoztatásával vagy további kulcsszavak hozzáadásával. Nem egy egyszerű dolog ezt elmagyarázni, hogy hogyan hatékony, mert szerintem nagyon intuitív. Ugyanakkor be kell valljam töredelmesen, hogy én aki rengeteget keresek a Google-vel, szinte kizárólag csak két "operátort" használok: az egyik az idézőjel, a másik a site: operátor. Bár ez utóbbit inkább SEO miatt használom, de a site:hu azt hiszem, egy átlag júzernek is jól jöhet. Ezzel a korlátozott eszközkészlettel meg szoktam találni azt, amit keresek. Bár a valósághoz hozzátartozik, hogy egyre növekvő számban először a Wikipédián keresek rá szavakra, úgy, hogy beírom az angol verzió általam feltételezett, a keresett kulcsszónak megfelelő aloldalát kézzel a böngésző címsorába, de ez sem kezdő szint. :)


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080806052924-0400@webni.innen.hu

[Stopszó] Miért nehéz szabályt találni?

"Azoknak íródik, akiknek még a logikai operátor is kínai."

Itt van a kutya elásva, ugyanis a Google keresője is főleg rájuk van szabva. Arra a 95%-nyi többségre, aki egyáltalán nem ért a kereséshez túl azon, hogy 1. betöltöm a googlét 2. beírom a keresést.

Így hát a Google arra törekszik, hogy az átlag felhasználó fejével gondolkodjon, annak számára logikussá és hasznossá tegye a keresést. Mivel nyilvánvalóan nem láthat bele senkinek a fejébe, tökéletes eredményt soha nem fog produkálni. Ugyanakkor viszont már túllépett azon a szinten, hogy az algoritmusának logikáját két-három szabállyal egyszerűen meg lehessen fogalmazni. Ezért nem tudod te sem.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080806051104-0400@webni.innen.hu

[Kulcsszavak kiválasztása] (edit)

??changed:
- [Google Trends] használatával nemcsak a kulcsszavakra keresések gyakoriságának tendenciáit, hanem azok arányait kideríthetjük. Annak ellenére, hogy pontos számszerű adatokat nem kaphatunk, hasznos eszköz lehet a jövőben népszerűvé váló kulcsszavak és a fontos [Szezonális kulcsszavak] megtalálására.
[Google Search Insights] használatával nemcsak a kulcsszavakra keresések gyakoriságának tendenciáit, hanem azok arányait kideríthetjük. Annak ellenére, hogy pontos számszerű adatokat nem kaphatunk, hasznos eszköz lehet a jövőben népszerűvé váló kulcsszavak és a fontos [Szezonális kulcsszavak] megtalálására.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/KulcsszavakKiv_c3_a1laszt_c3_a1sa#msg20080806045803-0400@webni.innen.hu

[Google Trends] (edit)

++added:
Időközben a Google kijött a [Google Search Insights] szolgáltatással, ami a Google Trends-nél sokkal több funkciót kínál.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/GoogleTrends#msg20080806045702-0400@webni.innen.hu

[Google Search Insights]

A Trends és az Analytics ötvözése a kulcsszókutatás elősegítésére

http://google.com/insights/search/

Az utóbbi idők legizgalmasabb fejleménye a [Keresőoptimalizálás] szempontjából, hogy a Google tovább lépett a keresőoptimalizálás és a keresőmarketing szakemberek minél jobb kiszolgálása felé vezető úton, és minden eddiginél részletesebb kulcsszó-kutatási eszközt fejlesztett ki, ahol időben, témában, térben rendkívül sokrétűen szűkíthető módon kereshetünk rá, hogy milyen kulcsszóra mekkora a keresési volumen, plusz összehasonlíthatjuk más kulcsszavakkal is a kapott eredményeket.

A Google ezzel a lépéssel rengeteg, eddig gondosan rejtett adatot nyit meg a felhasználók előtt. Nagyon sok időt el lehet tölteni az oldal böngészésével, és potenciálisan milliónyi érdekes cikket lehetne írni arról, hogy mire, hol, mikor, hogyan keresnek...

--
forwarded from http://webni.innen.hu/GoogleSearchInsights#msg20080806085539-0400@webni.innen.hu

kedd, augusztus 05, 2008

[Keresőoptimalizálás] Farmernadrág

Igazából a hozzá(d)szólásom lényege nem az volt, hogy kritizálandók ezek a mondatok, hanem az, hogy nem tudhatjuk, hogy ezek a mondatok pontosan milyen hatást váltanak ki a célcsoportból. Minden, amit marketingben csinálsz, azt vagy előre (felméréssel) vagy utólag (A/B vagy split) tesztelni kell. A marketing arról szól, hogy mi van a potenciális vevő/látogató fejében, és nagy hiba azt gondolni, hogy ezt már tudom. Ezek akár a "híres utolsó szavak" közé is tartozhatnának egy vállalkozás életében: "ó, én tudom, hogy mit akar a vevő!" És utána jönnek a csökkenő bevételek és csökkenő látogatószám. Amire persze jönnek az újabb kétségbeesett ajánlgatások, amik csak tovább rontanak a helyzeten. A marketing a vásárlóról szól, és úgy kell minden megírni, elkészíteni, hogy "belebújunk a vevő fejébe" (erre kidolgozott, objektív eredményt hozó eszközök vannak), és utána azt kommunikáljuk neki, amit ő hallani akar. Addig az egész csak találgatás, és ez a találgatás sok elvesztett bevételhez vezethet. Oké?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080806021607-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Farmernadrág

Összefoglalva: köszönöm a hozzáértő és jószándékú válaszokat. Az a tapasztalatom, hogy a Description mezőt megváltoztathatom anélkül, hogy hátrébb sorolna a Google, a Title-tal azonban nem árt vigyázni.

Mindazonáltal megpróbálom összhangba hozni - vagyis érdekesebbé tenni - de úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

Más: jogos a kritika, honnan tudnák a látogatók, hogy XY örök érték. Nekem az, mert XY 20 éves és többünknek van ugyanennyi idős farmernadrágunk és el nem cserélnénk, de ezt tudni kellene vhogy kommunikálni a potenciális vásárlók felé.

A "különleges méretek specialistája" tényleg lehet akár pejoratív is, pedig azt akartam tudatni, hogy picurka és óriás is kap magára cuccot nálunk. Visszaállok a kedvencemre: "a mesebeli Borsszem Jankó és az óriás Fanyűvő is talál magára farmer nálunk" - ez Adwords hirdetésként is az egyik legjobb árat produkálta.

A "világszínvonalú termék, hazai árak" pedig frankón igaz - bár lehet, hogy nem túl szerencsés, ezért ezt is lecserélem.

A kattintások növekedéséról - vagy csökkenéséről :-( - pedig beszámolok, ha nem zavarlak vele Titeket. Köszönöm: Cybernagyi

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080806014356-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Google válasz találat/klikk ügyben

Kedves Ditta!

Köszönjük e-mailjét.

Megértését kérjük, amiért az organikus találatok forgalmával kapcsolatban nem tudunk részletes tájékoztatással szolgálni. Általánosságban azt, hogy az egyes találatoknak milyen a forgalma, sok tényező befolyásolja (például a bemutatószöveg (snippet) és a cím minősége, relevanciája). Emellett, ha releváns hirdetések vannak az adott találati oldalon, akkor a felhasználók azok felé is "elkalandozhatnak", különösen igaz ez arra az esetre, ha a szponzorált link kiemelt pozícióban jelenik meg, az eredmények felett.

Sajnáljuk, amiért pontos kimutatással nem tudunk szolgálni. Amennyiben további kérdései vannak az organikus találati eredményekről, kérjük keresse fel magyarnyelvű Webmester Csoportunkat a következő címen: http://groups.google.com/group/Google_Webmaster_Help-hu

Üdvözlettel:

Ádám
Google AdWords Csapat

Google Ireland Ltd., Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Írország
Bejegyezve: Dublin, Írország, Nyilvántartási szám: 368047

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080806011701-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Keresési forgalom

Nem kell hozzá feltöltött számla, ez kulcsszófüggő. Nekem van olyan szavam, amire azt írja, hogy 36 az átlagos keresési forgalom. Hogy a fent megjelölt problémámnál maradjak pl. a "farmer" szót 22.000-en (!!!) keresik havonta. Ebben persze biztos benne vannak azok is, akik a farmer szó másik jelentését keresik, de Magyarországon szerintem a farmer elsősorban nadrágot jelent...

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080806011310-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Keresési forgalom

Gondoltam megnézek egy-két kulcsszót a kulcsszó választó eszközben, de mindenre csak annyit ír, hogy nincs elegendő adat. Esetleg feltöltött Adwords számla kell a megjelenítéshez?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805170518-0400@webni.innen.hu

[Stopszó] Eddig próbálkoztam, nem értem, jöjjenek a tpasztaltabbak

Szép estét!
Közben sikerült :) regisztálnom. Tudom, hogy ez az oldal alapvetően a keresőoptimalizálásról és az Adsense-ről szól. De egy "ismeretterjesztő" blogot írok kezdő internet/számítógépfelhasználóknak. Leginkább nőknek. De ez utóbbi mellékes. Készítettem az olvasóimnak egy ingyenes anyagot a különféle keresőkről, mert hallom, tudom, azt sem tudják sokan, mit hol érdemes keresni. Ennek folytatása egy anyag, amit most készítek a Google-ról. Azoknak íródik, akiknek még a logikai operátor is kínai. Ebben szépen leírtam, hogy amennyiben olyasmire szeretne keresni, amiben "tiltott" szó van, tegye szépen "..." közé. Mert ezek a dolgok elméletileg tényleg így kellene, hogy működjenek, de mégsem így működnek. Ha el tudnád magyarázni az okát, illetve, hogy jól értem-e az okát, amint írtam az előzőekben. Ugyanis csak akkor tudok egyszerűen megfogalmazni valamit mások számára, ha én magam értem, mégha bonyolult is.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080805165609-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Akkor nagyon egyszerűen összefoglalhatjuk: amit felvettem, és más megerősítette: azért van jóval kevesebb átkattintás, mint amit a számok "ígérnek", mert a farmernadrág számánál mindent figyelembe vesz (farmernadrág képek, farmernadrág webáruház), amit beírtak, és azért van nálam is sok kulcsszóra jóval kevesebb, ahol első vagyok. Erre én is kiváncsi voltam egy ideje. De ezt az illesztés típusa opciót nem találom, bárhogy is nézem, de itt leírja: adwords.google.com/support/bin/answer.py?answer=6100 hogy idézőjelbe, vagy szögletes zárójelbe kell tenni, a kívánt eredmény elérése érdekében (igaz, így nekem soha nem ad számokat, mindig: nincs elegendő adat).

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805153514-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Re: gyorsan valamit

Köszönöm a válaszokat.
Ma megkezdtem a blogger.com-on.
A sikerről/nem sikerről beszámolok és még lehet, hogy kérdezek.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805144105-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Csak annyit fűznék az előttemm szólókhoz, hogy ha első vagy és ismerik az oldalad, valóban kevesebben keresnek, egyszerűen beírják, előveszik a kedvencekből stb.
Ha nem pont ez kell nekik és ismerik már, szintén nem kattintanak, még akkor sem, ha amúgy jó, csak most nem ez kell.
A brand...
Ha üdítőrendelésről van szó, melyikre kattintanak többen, Üdítő rendelés: Coca-Cola vagy Üdítő rendelés: Kolvicht.
A második nem létezik, de kissé nyerne a koka, mert itt nem az üdítők fajtáját vagy az üdítők történetét, mittudomén mit keresnek, hanem rendelni akarnak, tehát azt rendelik amit szoktak a legtöbben. Tehát ezzel csak azt mondanám (és mondták előttem is), hogy ez esetben nem érdemes a márkát reklámozni, mert lehet, hogy csak neked ismert.
Tehát Levi's minőség fele áron, miegymás... így mondjuk. A hazai ár sokszor több mint a külföldi :-).
Még annyit, hogyha a meta tag-eket és tile-ét módosítod, ne lepődj meg, ha hátrébb kerülsz... időlegesen!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805143008-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Még néhány ok

Ha az "Illesztés típusá"-nál nem az Általános, hanem a Pontos opciót választod, már nem 1300 a havi keresések száma, hanem 390. Márpedig te a Pontos keresésekre vagy élen, vagyis amikor csak és kizárólag annyit írnak be, hogy "farmernadrág". Ezernyi [farmernadrág + egyéb szó] kombinációra más weblap áll az első helyen.

Aztán elképzelhető, hogy hibás a saját statisztikád. A Webalizer például hihetetlen mértékben alálő a valós értékeknek. Ha azt használsz, akkor lehet, hogy a havi 85 valójában 500.

Szintén csökkentheti a rákattintás nagyságát a puszta tény, hogy a te oldaladat (mivel az első helyen áll) már sokan ismerik. Ha ők farmert keresnek, újból feltérképezik a kínálatot, akkor főleg a számukra még ismeretlen honlapokra fognak kattintani, nem arra, amit korábban már megnéztek.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805130438-0400@webni.innen.hu

[Stopszó] Eddig próbálkoztam, nem értem, jöjjenek a tpasztaltabbak

Köszönöm a választ.
Csak azt nem tudom hirtelen eldönteni, szegény halandóknak milyen példát hozzak. :(
Ezek szerint - jól értem? - a Google szavakból is épít, és szókapcsolatokból is épít indexeket, hogy rövidebb ideig tartson a keresés. Vizsgálják bizonyos szavak együttes előfordulását, ill. azokra való keresési gyakoriságot (itt akár 3-4 szavas is lehet?), és azt felveszik indextételnek?

Bocs, ha szakszerűtlen a megfogalmazásom.

Üdv: HGyöngyi


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080805121643-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Talláatok és kattintások

Köszönöm, sokat segítettetek! Átgondolom, hogy mit lehetne jobbá tenni, lényegre törőbben fogalmazni. Az SHP számomra létkérdés, mert csak ahhoz értek - és a koromnál fogva nem is fogok már mást megtanulni.

Amit "tudok" azt meg Oldalgazdának köszönhetem - ez az oldal többet ér minden eBooknál.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805112946-0400@webni.innen.hu

[Stopszó] Eddig próbálkoztam, nem értem, jöjjenek a tpasztaltabbak

Azért a Google elég gyakran operál az egyes kifejezések előfordulásának gyakoriságával. Valószínűsítem, hogy ebben az esetben az történt, hogy azért mert az "egy kosár fa" kifejezés csak kilencszer fordul elő, ezért a Google nem tartja nyilván ezt a kifejezést külön adatbázisában, mint értelmes szókapcsolatot, míg az "asszony meg a lánya" négy és félezerszer fordul elő, ezért a Google ezt már értelmes szókapcsolatnak gondolja, és ekként kezeli.
Nézd meg pl., mi történik, ha arra keresel rá, hogy "w kosár fa": nem fogsz kapni javaslatot arra, hogy esetleg milyen helyes formára kellene rákeressél, mivel a Google nem talált hasonló kifejezést, ami nagy számban előfordult volna. Ha azonban az "asszony meg w lánya" kifejezésre keresel, akkor látni fogod, hogy felkínálja a helyes, nem elírt változatot a Google. Látható tehát, hogy a stopszavakat azért egy fokkal finomabban kezeli a rendszer már, mint régebben.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080805112404-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás]

Értem, mi a problémád. A keresési eredményeknél a meta title tag és a description tag jelentik a reklámodat. Azokat kell úgy megfogalmazni, hogy rád kattintsanak. Mivel ez néhány sornyi hely, nagyon gondosan kell megfogalmazni az itteni közléseidet. Ez dönti el, hogy kattintanak-e vagy sem. A te title tag-ed tartalmazza a márka nevét, ami vagy ismert és keresett, vagy nem. A kiinduló panaszod alapján inkább nem. A title tag-ed egyértelműen vásárlásra utal, szóval aki nem vásárolni akar (egyelőre), az valószínűleg nem ide jön. Természetesen ez a megcélzott látogatói közönséged definiálásán múlik, de érdemes tesztelni azt, ha nincs a title tag-ben vásárlára utaló szó. A description tag-ed három ajánlatot próbál beleszorítani a kicsike helybe, az egyik egy kétséges népszerűségű szlogen ("világszínvonalú farmertermékek, hazai árak"). Ennek a szlogennek az általatok várt vonzereje piackutatási eredményekből származik, vagy ti gondoltátok ki? A következő szlogen "különleges farmerméretek specialistája" nekem - hangsúlyozom, én mindent marketingkutatás alapján döntök el -, de ez nekem azt kommunikálja, hogy "kövéreknek való farmerek". Készítettetek felmérést arra, hogy mire gondolnak a potenciális látogatók, ha ezt olvassák? A harmadik szlogennel egyébként nincs bajom, kérdés, hogy a potenciális látogatókat valóban ez fogja-e meg, vagy pedig úgy gondoljátok, hogy ez talán megfogja. Ez utóbbi esetben csak az a baj vele, hogy a helyet foglalja egy olyan mondattól, ami jobban betalálna, és aminek hatására jobb lenne a rákattintás. Ja, és a legalsó sor, a honlap címe sem sugall feltétlenülk profi helyet. Ismerem az shp rendszert, és a tulajt is, semmi bajom vele, sőt, de ez is egy kommunikáció. Összefoglalva: négy sorod van arra, hogy PONT azt mondd, amit a remélt látogatód hallani szeretne ahhoz, hogy rád kattintson, és ne valaki vagy valami másra. Itt nem lehet véletlenre vagy sejtésekre menni, csak a telitalálat működik. Most többet segítettem? Becsszó, igyekszem!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805111806-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Nem becsülöm le a farmereiteket, csupán arról az egyszerű tényről van szó, hogy egy bevezetett márka azért sokat számít a találati rangsorokban is: hallottam már / ismerős / inkább bízom benne / inkább kattintok. Szóval ha farmerre keresek és látom, hogy Levi's, akkor az nagy előnnyel indul: ha 10. lenne, lehet akkor is összemérhető lenne a rá "leadott" kattintás a tiedéivel.
És azt kell mondanom, hogy de, nekem azért látszott a találatokból (először meg sem néztem az oldalad, ogy ne befolyásoljon), hogy ez valószínűleg egy online farmerbolt lehet, ahol pl. nem fogok választ kapni a arra, hogy mi az idei farmerdivat. Ez persze egyáltalán nem baj, csak számold hozzá, hogy nem minden farmerre kereső látogatót tudsz kiszolgálni még :)
Azért én hiszek benne, hogy a találati rangsorok kivonatának pontosan azt kell tükröznie, ami majd az oldalon fogja várni a felhasználót, szóval én olyanokkal nem kecsegtetném a látogatót, ami nincs is az oldaladon.
Egyébként szívesen válaszoltam, érdekes kérdést vetettél fel, melynek megválaszolása során én is gazdagodtam :)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805111410-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Savanyú a szőlő?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805105804-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Szia Anonymus, teljesen igazda van abban, amit leírsz, de a gombhoz varrod a kabátot. Nekem az a problémám, hogy nem kattintanak rám a Googleban annyian, ahány kattintást a guruk ígértek, ha sikerül első hlyre tornázom magamat a legfontosabb kulcsszavaimra.

Az hogy a honlapon - kattintás után! - később sikerül-e bizalmat keltenem, az a kabát, a gomb az, hogy kattintsanak. (A bizalommal nincs baj, közel 4000 email lista tagunk van, akikkel hagyományos párbeszédet folytatunk és csak elenyésző arányban küldünk vásárlásra buzdító levelet).

De a bizalmat csak akkor tudom megszerezni, ha már rámkattintottak a véres verejtékel megszerzett első-második helyem révén - ahogy azt ígérték többen (itthon és külföldön egyaránt).

Egyébként írtam a Googlenak is, kíváncsi vagyok a válaszukra.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805105527-0400@webni.innen.hu

[Stopszó] Eddig próbálkoztam, nem értem, jöjjenek a tpasztaltabbak

Google: használ stopszavakat, magyar stopszavakat is, ha jól tudom.
Keresés: [egy kosár fa] - találatokat nézve az >egy< nem kiemelt, a találati lista nem az >egy kosár fa< kifejezéssel kezdődik. (Tszám: 747e); ["egy kosár fa"]-ra keresve >egy< kiemelt, ahogy kell. (Tszám: 9)

De, és innentől kezdve nem értem:
[asszony meg a lánya] - találatokban >meg a< kiemelt., a találati lista az >asszony meg a lánya< kifejezéssel kezdődik (Tszám: 848e); ["asszony meg a lánya"]-ra keresve természetesen az egész kiemelt. (Tszám: 4490)

[asszony lánya] - a találati lista nem az >asszony meg a lánya< kifejezéssel kezdődik, az csak először a 3. találat. (Tszám: 473e)

Egy segédletet írok, és szépen elmagyaráztam benne a stopszavak lényegét, az "" fontosságát ezekben az esetekben, aztán példát készítettem és most csak hümmögök. Egyszer így - másszor úgy viselkedik a Google keresője, vagy én nem értek valamit?

Köszönöm.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Stopsz_c3_b3#msg20080805104858-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Kedves Oldalgazda, köszönöm, hogy ennyi időt fordítottál a válaszra. Igazad van, a honlapon szereplő termék nem világmárka, de nem véletlenül írom, hogy világszínvonalú termék hazai áron. Ugyanazokat a gépeket használják, ugyanazokkal az alapanyagokkal dolgoznak, mint a legnagyobbak - volt olyan hogy a Levis velük varratta az itthoni piacra szánt nadrágjait.

Az igaz, hogy az oldal nem nyújt teljes megoldást a farmernadrágot keresők számára, de ez kattintás előtt nem látszik.

A kérdésemben nem is ez a lényeg: nagyon sok ismerősöm szembesült azzal a ténnyel, hogy a tanítások lényege messze nem igaz (lásd: közel a fele rádkattint, ha első vagy!). Én pl. elég sok pénzt fizettem egy eBookért, ami az előbbi kitételt feltétel nélkül állítja.

Az, meg hogy a honlap milyen belül - az csak kattintás után fog kiderülni, tehát a meta tag-eket kellene felturbózni, utána meg jobban megfeleni az elvárásoknak - ezt elfogadom.

Kiegészítő tartalmakkal elég jelentős sikerekkel próbálkozom - a Te javaslataidat figyelembe véve - pl. online fordításra, az Adobe legújabb magyar változatára (és az összes elírására), a Google Calendarra elég sok kattintást kapok - többet mint a farmerre, vagy a farmernadrágra.

A meggyőzés még komoly feladat, de nem adom fel. Mégegyszer köszönöm! Cybernagyi

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805104659-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Nem tudnék jobban egyetérteni OldalGazdával! Az emberek vásárlási szokásait rengeteg - egyébként kiismerhető - humán döntés befolyásolja, és egy jó honlap ezek mindegyikére felkészül, és főként a vásárláshoz szükséges bizalom felépítése a funkciója. A jó SE pozíció nagyon jó kezdet ehhez, de pusztán az, nem több egy jó helyen elhelyezett hirdetésnél (amely lehet viszont annyira béna, hogy senki sem tudja, mit hirdet vagy mit kéne tenni vele). A legjobb marketing eredményt a potenciális vevőkkel folytatott értő párbeszéd hozza, ami a "régi stílusú" eladás fő jellemzője, és ma is ez működik a legjobban. A Net, SE, kulcsszavak eszközök ehhez, amiket lehet jól, közepesen és rosszul használni. Mit keresnek azok, akik beütik, hogy "farmernadrág", és miért hinnék el, hogy "XY az örök érték"?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805091417-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Re: gyorsan valamit

Az, hogy milyen minőségű kód van egy adott blogszolgáltató sablonjában, az általában nem fontos, és amennyit lehet tudni a problémádról, azalapján kijelenthető, hogy a Te esetedben meg egyáltalán nem fontos. Kezdd el minél hamarabb, minél rendszeresebben, minél több tartalommal feltölteni az oldalt, és próbálj minél több olyen linket szerezni, ahol a linkre rakott szövegek tartalmazzák a fontos kulcsszavadat.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805084014-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Szerintem két kérdést érdemes figyelembe venni. Az első az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy teljesen pontos adatokat szolgáltat az Google az egyes kulcsszavakkal kapcsolatos keresési volumenekről, mer nem feltétlenül áll érdekében a pontos adatok közreadása. Ez az első csak spekuláció, de hát az ember azért jó, ha nem fogad el mindent készpénznek, és van benne egészséges kétkedés.
A második kérdéskör szerintem sokkal összetettebb. A te oldalad ugyanis például nem farmernadrág portál, nem foglalkozik a farmer kultúrtörténetével, típusaival, az idei farmerdivattal, nem listázza ki térképes keresővel, hogy hol, milyen boltokban lehet kapni az országban a főbb farmermárkákat, nincsen rajta farmernadrág fórum/wiki/blog, tehát összességében nem egy olyan oldal, ami teljes megoldást nyújtana bárkinek, aki farmernadrágra keres rá.
Ezért hát egyáltalán ne csodálkozz, ha csak töredéke kattint oldaladra azok közül, aki farmerre keres: a Te oldaladról ugyanis csak az látszik, hogy egy online shop, ami, ha jól megnézem egy olyan farmer márkát kínál, ami nem feltétlenül tartozik a legbejáratottabb brand-ek közé.
Ráadásul nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a többség azért olyan mint én, hogy ruhát eszébe nem jutna anélkül megvenni, hogy fel ne próbálná. Az a kisebbség pedig, aki ilyenre hajlandó lenne, az pedig inkább a tiednél jobban bejáratott brand-eket választ, mint például az OTTO vagy a Quelle, mert a távvásárlásnál különösen fontos a bizalom.
Azt kell figyelembe venned, hogy a "farmeruniverzum"-nak csak egy igen kis szegmensét fedi le az oldal, amennyire az a Google-ből látszik (= akik THOMAS farmert akarnak venni online boltban.), tehát vagy azt a taktikát választod, hogy kiegészítő tartalmakkal próbálod az oldalad potenciális látogatóinak számát növelni, majd ha már ott vannak az oldaladon, akkor megpróbálod meggyőzni őket arról, hogy jók a farmereid és érdemes őket tőled megvenni, vagy elfogadod, hogy noha első vagy a kifejezésre, nem mindenkinek szól az oldalad, aki erre keres.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805083753-0400@webni.innen.hu

[Tartalomkezelő rendszer] Flash - Honlap

Nem értek egyet az elöttem szólóval aki azt mondta hogy a keresők nem értelmezik weblapként a flasht. Ez azért nem egészen így van, a flashnek is van kiegészítője például az swfaddress. Amely nagyon is keresőbaráttá teheti a honlapot. Jó ehez külön kell programozni...

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Tartalomkezel_c5_91Rendszer#msg20080805081514-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Köszönöm a válaszodat, majd felteszem a kérdést a Webmaster Súgócsoportban is és megírom a válaszukat ide is, hátha mást is érdekel a téma.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805050745-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re: Kipukkadt a SEO lufi?

Ennek nincs köze szerintem a SEO lufihoz. De ez érdekes, nekem is vannak olyan oldalaim, ahol első helyen vagyok, és a kattintások töredékét kapom (de azért nem ilyen rossz az arány). Valószínüleg nem pontos az adat, vagy az összes kifejezést listázza, nem csak, ha pontosan rákeresnek. Pl. farmernadrágnál nem csak a farmernadrág számai, hanem farmernadrág vásárlás, kék farmernadrág, stb. számait is veszi.. talán ez lehet a megoldás.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805041200-0400@webni.innen.hu

hétfő, augusztus 04, 2008

[Keresőoptimalizálás] Kipukkadt a SEO lufi?

Üdv Mindenkinek, de főleg Oldalgazdának, szeretném a segítségeteket kérni. Az érdekelne, hogy szerintetek nem pukkadt-e ki a SEO lufi most, hogy a Google már konkrét havi átlagszámokat közöl a havi keresések területén?

Gondolok itt arra, hogy olyasmit tanultunk, hogy a látogatók 90%-a marad az első oldalon és ezek közel fele az első organikus találatra kattint...

Nos, farmernadrág szóra a mi honlapunk található az első és második helyen. A farmernadrágra havonta 1300-an keresnek - a Google Keyword Tool szerint - vagyis a fenti számítás alapján közel 600 kattintást kellene kapnunk havonta, ha csak az első találatot nézzük, de mint mondtam a második organikus találat is a miénk.

Ezzel szemben májusban 78, júliusban pedig 85 kattintást kaptunk mindössze, tehát itt nem stimmel valami.

Vagy ennyire rosszak lennének a meta tag-jeink? Nem hiszem… Nagyon várom a válaszokat és a létező összes fórumon fel fogom tenni ezt a kérdést, mert gondolom közérdekű. Válaszaitokat előre is nagyon köszönöm! Cybernagyi


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080805014947-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] gyorsan valamit

Most csak úgy belekukkantottam 3-3 blogspotos és blogos oldal kódjába....
A blogspot nyert, már ami a szemét mennyiségét illeti!
Kód alapján a blog.hu tűnik jobbnak (a sablonoké természetesen), a kérdés az, hogy a blogger (blogspot) mennyire élvez előnyöket, mert ha nem a guglié lenne az adsense, annak a kódja is csak szemétnek tűnne egy szpájderbot szemében.
Remélem nem sértődékeny a javascript...

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080804122520-0400@webni.innen.hu

vasárnap, augusztus 03, 2008

[Tematikus katalógusok] re: Pro

Igazad van, elnéztem. Az egyes kategóriákat néztem. Szerintem az számítana igazán, hiszen ott a linked, na azok mind semmik. Mármint pédzsrenkileg...
Azonkívül, bal fent a Linkgyűjtemény linkre kattintva, egy 2-es PR oldalra jutunk, de ez ua. mint a kezdőoldal.
Egy linket kellene használni, főleg, ha index nélkül PR4, vagy átirányítani, ha már így van, vagy valami...

--
forwarded from http://webni.innen.hu/TematikusKatal_c3_b3gusok#msg20080803180316-0400@webni.innen.hu

[Tematikus katalógusok] Pro

A kezdő oldal 4-es.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/TematikusKatal_c3_b3gusok#msg20080803174910-0400@webni.innen.hu

[Tematikus katalógusok] re: Linkunderground

Sok a PR nélküli oldal, pl. a kezdő is!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/TematikusKatal_c3_b3gusok#msg20080803075707-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] gyorsan valamit

Akkor eddig:
blogger.hu - 1
blogspot.com - 1

Én még csak a blogspotra raktam dolgokat, ott észleltem, hogy 1 óra múltán "fent volt" valamelyik Google szerverem (nem a blogspotoson :-)), tehát rá lehetett találni...

Várok még egy pár napot, írjon még valaki ha kérhetem!

Később majd beszámolok az eredményekről.

Köszi és üdv


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080803075444-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] blogspot.com

Szerintem - blogspot.com

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080803071016-0400@webni.innen.hu

szombat, augusztus 02, 2008

[Keresőoptimalizálás] gyorsan valamit

Blog.hu - 1 szavazat

Köszi, várom még az ötleteket...

Üdv

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080802181624-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] gyorsan valamit

A Blog.hu SEO szempontból szerintem jobb.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080802170214-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] gyorsan valamit

Sziasztok!

Van egy olyan kérdésem oldalgazdához és mindenkihez, hogy hol és hogyan lehetne minél hamarabb, de max. pár hónapig eredményt (első 5) elérni a kereső(k)ben?

A helyzet a következő. Létre szeretnék hozni egy oldalt, egy speciális témában, teljesen non-profit módon, és ennek 1 hónap múlva és kb. 3-4 hónapig elöl kellene lennie. (Na, most leírtam ugyanazt :-))

Valamely blogszolgáltatónál (blogger, blog.hu ?) vagy valahol máshol érdemes?

A téma longtail-re optimalizálandó, magyar nyelvű és max 10 oldal foglalkozik vele. Jövőre már mindenképp aktualitását veszti, meg is szűnhet. Lényeges hogy ingyenes legyen és csak a tartalmat kelljen szerkeszteni, hozzá is lehessen szólni a dolgokhoz .. miegymás.

Tehát mit ajánlotok?

Ha senki nem válaszol blogger lesz belőle.

Előre is köszi, sziasztok!


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20080802141245-0400@webni.innen.hu

péntek, augusztus 01, 2008

[Tematikus katalógusok] Linkunderground

Linkunderground.hu linkgyűjteményről mi a véleményetek?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/TematikusKatal_c3_b3gusok#msg20080801185213-0400@webni.innen.hu

[Fizetős web tárhely] Szerverek elérhetősége

Folyamatosan napirenden van a téma, ajánlok két lehetőséget a szerverek elérhetőségének az ellenőrzésére: http://hunvista.net/2008/08/szerverek-elerhetosege/ Az eredmény lehet megnyugtató vagy a szolgáltató orra alá dörgölheted.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Fizet_c5_91sWebT_c3_a1rhely#msg20080801105203-0400@webni.innen.hu