kedd, március 18, 2008

[MediaCenter] Szerződési feltételek módosultak

Nekem is nagyon szimpatikus társaság, de most csalódtam egy kicsit. Február végén elhatároztam, hogy áthozom hozzájuk a honlapjaimat. Akkor még az volt, hogy a domaineket kérésre ingyenesen átregisztrálták. Először egy új, kis látogatottságú dinamikus oldalt hoztam át, láttam, hogy kiválóan működik, a kéréseimet az ügyfélszolgálat udvariasan és szakszerűen kezelte. Két hét múlva a jó tapasztalatok hatására eldöntöttem, hogy áthozom a nagyobb látogatottságú oldalamat is. Ekkor ért a meglepetés: Közölték, hogy a feltételek március 1-től megváltoztak, ezentúl fizetni kell a domain átregisztrálásáért is. Megnéztem a honlapjukat, ott továbbra is az ingyenes átregisztrálás szerepelt, erre fel is hívtam a figyelmüket. A reakció csak annyi volt, hogy egy-két órán belül átírták a honlapon levő szöveget, de nem adtak nekem igazat. Sürgős volt a dolog, a hét második felében nem érek rá migrálni, ezért átutaltam nekik a 960 forintot. Azóta bosszantom magam azon, hogy nem álltam ki az igazamért. Természetesen nem töltöm az időmet azzal, hogy a fogyasztóvedelemhez menjek, mert nem éri meg az a 960 Ft. Itt vannak az eredeti feltételek a tegnap délutáni módosítás előtti állapotban (egyelőre a Google cached még ezt mutatja):
64.233.183.104/search?q=cache:JJ598U4b5VsJ:www.mediacenter.hu/tarhely.php+mediacenter+webt%C3%A1rhely&hl=en&ct=clnk&cd=1&gl=uk
Ha "A tárhelyen elhelyezhető domain - korlátlan" szóra viszed az egeret, megjelenik egy Javascript ablak, ahol szerepel az ingyenes átregisztrálás.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/MediaCenter#msg20080318033759-0400@webni.innen.hu