csütörtök, június 25, 2009

[AdSense regisztráció] adsense

Sok helyen olvasom, mostanában nem reagálnak új jelentkezésre, holott pár napot írnak a jelentkezés elfogadására, vagy elutasítására. Lehet létszámstop van a válság miatt?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseRegisztr_c3_a1ci_c3_b3#msg20090625084358-0400@webni.innen.hu

[AdSense regisztráció] woodbaser@freemail.hu

Segítségetek kérném, mivel már jó párszor megpróbáltam a regisztrációt több honlapommal, illetve több e-mail címmel is, de mindig visszautasítják a jelentkezésemet. Az első próbálkozások után még írtak vissza e-mailt amiben ugye leírták, hogy mi a probléma, "nehéz az oldalnavigáció" ezt írták vissza általában. Kijavítottam a hibákat, hogy ne tudjanak belekötni, de most már e-mailes visszajelzést sem kapok a regisztrációmra, csak onnan tudom, hogy elutasítottak, hogy az adsensen megpróbálok belépni az aktuális e-mailemmel amivel regeltem legutóbb és kiírja hogy elutasítva, nem fogadták el a jelentkezésemet. 3 weboldallal próbálkoztam ezek közül az egyik különösen igényesen megszerkesztett oldal és nem rég azt találtam ki, hogy csinálog gyorsan egy blog.hu-s oldalt telerakom tartalommal és megpróbálok azzal jelentkezni, hátha, mert úgy vettem észre, hogy a blogosokba nem igazán kötnek bele, de sajnos erre sem kaptam visszajelzést, csak elutasítást. Kérdésem az lenne, hogy elképzelhető, hogy kitiltottak a rendszerükből? Elég gusztustalan lenne, mivel csak jelentkezni próbáltam és még esélyt sem kaptam. Azt már meg sem kérdezem, hogy mit tudnék most tenni, mivel nagyjából semmit, elérni őket lehetetlen, szóval így jártam.

Köszi

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseRegisztr_c3_a1ci_c3_b3#msg20090625082805-0400@webni.innen.hu

kedd, június 23, 2009

[Weblapok törlése a Google adatbázisából] TÖRÖLJÉK KI!

ÉNIS!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/WeblapokT_c3_b6rl_c3_a9seAGoogleAdatb_c3_a1zis_c3_a1b_c3_b3l#msg20090623133604-0400@webni.innen.hu

[Weblapok törlése a Google adatbázisából] TÖRÖLJÉK KI!

Nagyon klassz oldal! Betettem a kedvencek közé!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/WeblapokT_c3_b6rl_c3_a9seAGoogleAdatb_c3_a1zis_c3_a1b_c3_b3l#msg20090623132446-0400@webni.innen.hu

[Oldalak létrehozása csak a hirdetések kedvéért?] re:Ez miért?

Meggyőztél...

De azért még nem értékes...

--
forwarded from http://webni.innen.hu/OldalakL_c3_a9trehoz_c3_a1saCsakAHirdet_c3_a9sekKedv_c3_a9_c3_a9rt#msg20090623123816-0400@webni.innen.hu

[Weblapok törlése a Google adatbázisából] TÖRÖLJÉK KI!

Szeretném segítségét kérni a www.anti-hsm.mlap.hu oldal törlésében, mert mindnet ellopott egy másik oldalról, és
az én oldimat is kitörölte!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/WeblapokT_c3_b6rl_c3_a9seAGoogleAdatb_c3_a1zis_c3_a1b_c3_b3l#msg20090623115910-0400@webni.innen.hu

[Oldalak létrehozása csak a hirdetések kedvéért?] re:Ez miért?

Miért hajítaná ki? Adsense hirdetések hiba oldalakon, parkoltatott domaineken is megjelenhetnek. Már nem tartalomfüggő az adsense.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/OldalakL_c3_a9trehoz_c3_a1saCsakAHirdet_c3_a9sekKedv_c3_a9_c3_a9rt#msg20090623102758-0400@webni.innen.hu

[Oldalak létrehozása csak a hirdetések kedvéért?] re:Ez miért?

Ebben mi lenne az "értékes domain" ?

Pár hetes, magyarországi szerverfarmon fenntartott, tartalom nélküli oldal, csak nagy fantáziával (értsd: bármi lehetne helyette) hasznosítható domain névvel.

Örülhet ha nem hajítja ki a gugli az adsense-ből!

Persze tréfának nem rossz ;)


--
forwarded from http://webni.innen.hu/OldalakL_c3_a9trehoz_c3_a1saCsakAHirdet_c3_a9sekKedv_c3_a9_c3_a9rt#msg20090623093114-0400@webni.innen.hu

[Oldalak létrehozása csak a hirdetések kedvéért?] Ez miért?

binggates.com
A hirdetés vagy értékes domain?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/OldalakL_c3_a9trehoz_c3_a1saCsakAHirdet_c3_a9sekKedv_c3_a9_c3_a9rt#msg20090623085857-0400@webni.innen.hu

hétfő, június 22, 2009

[AdSense Fórum] Adsense levonás

Első nap reggel amikor észrevettem ugye kb 25dollár levonás volt, délután megnéztem és ugyanannyi volt mint előtte. Másnap ismét hiányzott és már nem állt vissza az eredeti összegre elég érdekes ez a dolog. Remélem minél előbb kiderül mi ez.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090622113924-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] Adsense levonás

Ha valki tud hívatalos infot a dologról tegye meg, hogy itt közli. (ha külön havi bontásokat nézed, akkor nállad is több?)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090622093815-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] Adsense levonás

Engem is elért az adsense levonása, több mint 25 dollárt csíptek le.
Valaki kiderítené, hogy miért a levonások?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090622082834-0400@webni.innen.hu

vasárnap, június 21, 2009

[AdWords kupon] És a legjobb

Nem tudom, hogy tudjátok-e, de a tarhely.eu a webtárhelyedhez júniusban akár 20.000 Ft értékű kupont is ad.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdWordsKupon#msg20090621123615-0400@webni.innen.hu

[Oldalak létrehozása csak a hirdetések kedvéért?] Mindenki abból él, amiből tud

Szerintem az ilyen oldalakban az a lényeg, hogy akkor fizetnek neked egyre többet, ha az adott hirdetésekre egyre többen kattintanak. Ezért aztán neked is érdeked, hogy az oldal tartalma valakit(kiket) komolyan érdekeljen, frissüljön és igazi tartalmat szolgáltasson. Szerintem a Google Adsene szolgáltatás a Google Adwordsnek egy baromi jó párja, az Adowrdsnek Te fizetsz, az Adsene neked fizet. Amelyik oldal nem megfelelő, az hosszabb távon úgy is kibukik, amelyik pedig okés, az nem hogy életképes, hanem még bevételt is hozhat.
Szerintem a Googlenek elég jó szolgáltatásai vannak, főleg, hogy nem régen a webtárhely szolgáltatóm jóvoltából ingyen kampányolhattam.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/OldalakL_c3_a9trehoz_c3_a1saCsakAHirdet_c3_a9sekKedv_c3_a9_c3_a9rt#msg20090621123219-0400@webni.innen.hu

[Oldalak létrehozása csak a hirdetések kedvéért?] re:Miért ne?

Azért én kiváncsi lennék, hogy a web hány százaléka az amit nem másolt, tanult, lopott valaki valahonnan, vagy nem leírja valami már létrehozottról a véleményét, vagy fordítja, katalogizálja stb.
Én úgy kb 2-3 százalékra becsülném.

Az összes televízió, nyomtatott sajtó, rádió is csak másolás.
Persze lehet, hogy a tv2 vagy az rtlklub tulajdonosai népművelési szándékkal vagy merő szívjóságból muködtetik a csatornákat, de szerintem azért egy picit a pénz is közrejátszik.
Mellesleg az összes sajtó reklámból él, és fizet az alkalmazottaknak. Ott ez miért nem baj? Vagy ott is az?

Azt is szeretem, ha valamilyen vállalkozó szellemi, netán művészi termékére azt mondják, hogy csak a pénzért csinálja.
Nahát.... akkor holnaptól dolgozzanak ingyen a szupermarketekben, az államigazgatásban, a szerelősorokon, a pékségekben, ne pénzért... mert ez tényleg gusztustalan!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/OldalakL_c3_a9trehoz_c3_a1saCsakAHirdet_c3_a9sekKedv_c3_a9_c3_a9rt#msg20090621102133-0400@webni.innen.hu

[Oldalak létrehozása csak a hirdetések kedvéért?] Miért ne?

Nem értem, hogy mi a probléma azzal, ha valaki csupán azért hoz létre weboldalakat, hogy pénzt keressen velük? Akár Adsense-szel, akár más partnerprogrammal. Ha ért hozzá, akkor azt is tudnia kell, hogy hasznos információkat közöljön rajta, nem pedig üres oldalakat hozzon létre.

Én legalábbis így látom. Kiválasztok egy témát és azt körüljárom több oldalról. Írok róla legalább 10 cikket más-más megközelítésből (értsd: kapcsolódó kulcsszóval) és, akit ez érdekel, az elolvassa, és ha van mellette olyan reklám, ami érdekli, akkor rákkattint.
Tartalomnak lenni kell, a semmiről meg nem lehet írni 500-600 szót. Tehát utána kell néznem.

Az is segítség egy érdeklődőnek, ha mindezeket az információkat nem 20 webhelyről kell összeszednie, hanem egy helyen megtalálja őket.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/OldalakL_c3_a9trehoz_c3_a1saCsakAHirdet_c3_a9sekKedv_c3_a9_c3_a9rt#msg20090621094224-0400@webni.innen.hu

[AdSense csalás] Melyik a jobb...?

hali:D
pár lehetőségünk van a program megválasztásakor és most azt kérdezném, hogy melyik a jobb a köv. 2 közül. AdSense kontextusban(csak kattintós)
vagy az AdSense Kereséshez (ahol keresni kell majd kattintanak és csak akkor profitálsz)?
email címre(kukacjancsi@citromail.hu) is válaszolhattok de ide jobb lenne

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseCsal_c3_a1s#msg20090621081826-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] Levonás

Az érdekesség az egészben az, hogy az előzö két hónap összegét összeadom, akkor a nem levont összeg jön ki.
Valami hiba történt a gépezetben, lehet egy idő után helyreál az egész, vagy akkor az előzö hónapok végösszegét is korigálni kell.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090621080355-0400@webni.innen.hu

[Tematikus katalógusok] (edit)

??changed:
-From unknown Sun Jun 21 06:50:13 -0400 2009
-From:
-Date: Sun, 21 Jun 2009 06:50:13 -0400
-Subject:
-Message-ID: <20090621065013-0400@webni.innen.hu>
-
-9ippöuo8uiuiiii8ui89i78i88t8it68uizi6ii9izii7o9i7l8ooo9oő9őoőőo9pop9poöőöőöpoööpöpoőpápő9őőpőpőpőpőoőőpppiop8op8ippopöpopopopp8op9pööpöp9öpo9o9öööopőööpööpöpöööö
-

--
forwarded from http://webni.innen.hu/TematikusKatal_c3_b3gusok#msg20090621073422-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] Levonás

Naggggyon érdekes... nekem 25$ hiányzik. És még csak egy tájékoztató levél sem jött a Google-től, hogy neki már csak ennyit ér ez a piac.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090621070926-0400@webni.innen.hu

[Tematikus katalógusok]

9ippöuo8uiuiiii8ui89i78i88t8it68uizi6ii9izii7o9i7l8ooo9oő9őoőőo9pop9poöőöőöpoööpöpoőpápő9őőpőpőpőpőoőőpppiop8op8ippopöpopopopp8op9pööpöp9öpo9o9öööopőööpööpöpöööö


--
forwarded from http://webni.innen.hu/TematikusKatal_c3_b3gusok#msg20090621065013-0400@webni.innen.hu

szombat, június 20, 2009

[AdSense Fórum] Levonás

Nállam is több mint 100 volt, ma meg kevesebb: 74dollár? :(

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090620145609-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] Levonás

Sziasztok tegnap még 65dollar volt az adsense fiokomban ma mar csak 43 mi lehet ennek az oka hova lett a penz?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090620051811-0400@webni.innen.hu

kedd, június 16, 2009

[Adsense technikai problémák] AdSense integrated

Kösz szépen. Gondolkodom és résen leszek.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdsenseTechnikaiProbl_c3_a9m_c3_a1k#msg20090616155642-0400@webni.innen.hu

[Adsense technikai problémák] RE:

Röviden egy weboldal vásárlásakor az alábbiakra érdemes odafigyelni dióhéjban. (Aztán a megfigyelhető tények mögött van egy csomó intuíció, amit nehéz leírni, de egy tapasztalt ember fejében ezek hozzáadódnak a látottakhoz):

- Látogatottság: Mekkora látogatottság jön a keresőkből, mekkora hányad a direkt látogató és a visszatérő látogató? Vannak-e gyanús/értéktelen látogatóáramok? Mekkora a Bounce rate vagy a Page view?

- Múlt: mi volt régen az oldalon (lásd [Wayback Machine]), mióta létezik az oldal?

- Linkerő: hány oldal, és mennyire értékes oldal és hogyan linkel rád? Mutat-e rád sok "szemét oldalról" link, linkel-e most az oldal sok értéktelen másik webhelyet (általában linkcsere céljából)

- PR érték: van-e PageRank értéke a honlapod nyitólapjának? Van-e PR értéke az főbb aloldalaknak? Ha igen, akkor mekkora?

- Kezelhetőség: milyen tartalomkezelő rendszer van az oldal mögött, az mit tud, mennyire elterjedt, stb.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdsenseTechnikaiProbl_c3_a9m_c3_a1k#msg20090616153605-0400@webni.innen.hu

[AdWords kupon] Re:

Nemcsak Te kaptál mostanában AdWords kupont e-mailban, lásd: http://www.oldalgazda.hu/blog/erdekessegek/magyar-es-nemet-adwords-kuponok :)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdWordsKupon#msg20090616152723-0400@webni.innen.hu

[Adsense technikai problémák] AdSense integrated

Köszi szépen a gyors választ. Még nem döntöttem, úgyhogy hallgatok a tapasztaltabbra és megfontolom, amit írtál. Ha van időd, pár szóban azért részleteznéd, hogyan vághatnak át? Persze tudom, hogy alapjában azt jelenti, hogy nem azt kapom, amiért fizettem, de ez mit jelent jelen esetben, vagy mik azok a jelek, amik gyanúsak lehetnek? (Azt is tudom, hogy az a jó átverés, amikor semmi sem gyanús és minden korrektnek tűnik, de azért használt kocsi vásárlásánál is csökkenthető a kockázat, ha pl. bizonyos helyeket és embertípusokat elkerülsz, gyanakszol, ha hihetetlenül jó az ár a gépért, etc.) Néhány ilyen, rutin által felhalmozott apró bölcsességre gondolnék. Köszi előre is a fáradságodért és az idődért!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdsenseTechnikaiProbl_c3_a9m_c3_a1k#msg20090616111734-0400@webni.innen.hu

[Adsense technikai problémák] Re: Google AdSense integrated

Én a helyedben nem vennék meg kész weblapot, mert ahogy elnézem, hiányzik hozzá a tapasztalatod, hogy ne vágjanak át. (Nyugi, mások is vannak ezzel így, én például használt kocsit nem vennék ugyanezért.) Másrészt pedig az, hogy kinek a számláján jelenik megy egy adott hirdetési egység, az attól függ, hogy annak forráskódja melyik hirdetésmegjelenítő azonosítóját tartalmazza. A folyamat tehát az, hogy ha mégis venni akarsz oldalt: 1. megveszed, 2. leszeded a hirdetést ideiglenesen, 3. jelentkezel az AdSense programba, 4. létrehozol a saját számládban egy, a korábbiakhoz hasonló hirdetési egységet, és kiteszed annak kódját az oldalra.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdsenseTechnikaiProbl_c3_a9m_c3_a1k#msg20090616100028-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] RE: Festmények oldal

Szívesen mondanék bővebb véleményt is az oldaláról, azonban ez már nem férne bele a nyilvános (és ingyenes) szolgáltatásaim keretébe, hiszen nem mellesleg én nagyrészt abból élek, hogy véleményt mondok mások oldaláról :)
Node hogy konkrétumokkal is segítsek, illetve hogy szokásomhoz híven a konkrét kérdésekre válaszoljak: egy kb. 3-mas Page Rank-ű oldalnál a Title és Meta Description elemek korrekciója körülbelül egy hónapnyi visszaesést jelentett, mielőtt a korrigált weblapok elérték az egyébként minden korábbinál jobb helyezésüket. Persze nem egyből estek vissza az oldalak a változtatás után, hanem ott is volt némi fáziskésés.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090616095500-0400@webni.innen.hu

hétfő, június 15, 2009

[Adsense technikai problémák] Google AdSense integrated

Hello mindenkinek! Egy ideje bogarászom az oldalt és nagyon hasznosnak találom. Arra gondoltam, hogy a sok elméleti tudás mellett (után) a gyakorlatban kellene kipróbálnom a dolgot. Más területeken is azt tapasztaltam, hogy gyakorlatban, miközben csinálja az ember, jobban átlátja a dolgokat, mint ha "csak" olvas vagy hall róluk. A lényeg: azon filózom, hogy veszek egy olcsó kis (angol nyelvű) website-ot, üzemelgetem, és kitapasztalom, amit lehet, mielőt belevágnék az eredeti ötletembe. Eladó website-oknál látom, hogy "Google AdSense and Amazon Associates integrated", és a demón létező hirdetések vannak. Ha megveszek egy ilyen oldalt, hogyan kerülnek át ezek a hirdetések az én nevemre? Ha megveszek egy oldalt, akkor az tutira csak az enyém lesz és a korábbi tulajnak semmi módja nem lesz, hogy belenyúljon? Van-e valami trükk, apró betűs rész, stb., amire figyelnem kell? Szívesen meghallgatok bármilyen jó tanácsot. Tudom, hogy jó eséllyel erre a kérdésre is van már itt valahol válasz, de lehet, hogy elsiklottam felette. Ha így van, azt is előre köszi, ha oda irányítotok.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdsenseTechnikaiProbl_c3_a9m_c3_a1k#msg20090615165050-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Festmények oldal

Kedves Oldalgazda, kérem mondjon véleményt erről az oldalról: http://www.aranyhidgaleria.hu
Az Ön tapasztalatai szerint a title többszöri átírása mennyi ideig tartó visszasorolást okozhat?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090615141340-0400@webni.innen.hu

szombat, június 13, 2009

[AdWords kupon]

Most kaptam 15eft-s kupont mailben :) aktiváláskor végül 16eft-t írtak jóvá, talán a forint erősödése miatt. Mondjuk még nem tudom felhasználni, mert nincs dombornyomott kártyám... esetleg utalok rózsaszín csekken.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdWordsKupon#msg20090613140005-0400@webni.innen.hu

péntek, június 12, 2009

[OldalGazda] OldalGazda külföldre megy...

Kedves József!

Azt hiszem én is rossz helyen járok, de hirtelen csak Téged találtalak. Én egy hibát vettem észre a Google térképen, miszerint Budakalászon a Lenfonói HÉV-állomás közelében a Damjanich útról nyíló második utca Üröm irányában nem KERTÉSZ, hanem KERESZT utca. Bocsánat, hogy Neked írok, remélem tudod továbbítani az illetékeseknek.
Köszönettel: K.Janka

--
forwarded from http://webni.innen.hu/OldalGazda#msg20090612111259-0400@webni.innen.hu

csütörtök, június 11, 2009

[AdSense kifizetés módja] Átutalás USD devizaszámlára USD-ben

A Western-Union lehetőség, ha jól látom Magyarországra nem érvényesül, igaz?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseKifizet_c3_a9sM_c3_b3dja#msg20090611102046-0400@webni.innen.hu

[AdSense kifizetés módja] Átutalás USD devizaszámlára USD-ben

Hát az a lehetőség van Magyarországi megjelenítők esetében,hogy kérd csekken a kifizetést, és annak a pénzneme dollár lesz. Igaz, hogy így várnod is többet kell, meg a csekk beszedéséért külön még nem kevés költséged lehet, szóval lehet egy újabb érv arra, hogyha dollárt akarsz gyűjteni, akkor jobban jársz, ha mégis forintban kéred, és aztán beváltod, mert így lesz kevesebb a költséged.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseKifizet_c3_a9sM_c3_b3dja#msg20090611080437-0400@webni.innen.hu

[AdSense kifizetés módja] re:Átutalás USD devizaszámlára USD-ben

"Ez nem jó, mert az átváltás veszteséget okoz nekem"
Ebben én nem vagyok bizos... az utolsó kifizetés: hivatalos MNB középárfolyam 223,6, a Google fizetett 224,22-t.
Tehát a középárfolyamtól több, az azért nem olyan rossz.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseKifizet_c3_a9sM_c3_b3dja#msg20090611075307-0400@webni.innen.hu

[AdSense kifizetés módja] Átutalás USD devizaszámlára USD-ben

Van nekem egy USD deviza belföldi számlám. Ezen szeretném gyűjtögetni a dollárjaimat. Azt tapasztaltam, hogy a google forintban teljesíti az átutalást. Ez nem jó, mert az átváltás veszteséget okoz nekem. USD dollárjaimat dollárban történő vásárlásokra szeretném felhasználni, nem szeretném forintra váltani. Van lehetőség beállítani, hogy USD deviza számlára USD-ben utaljanak? Ha nincs akkor, hogyan tudom dollárban átvenni az illetményem? Válaszotokat előre is köszönöm.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseKifizet_c3_a9sM_c3_b3dja#msg20090611070847-0400@webni.innen.hu

hétfő, június 08, 2009

[Látogatottsági statisztika] Tiko

Köszi! Bár nem látom, hogy egy fizetős statisztika hol tudna érdemben még olyan többletet nyújtani, amiért érdemes lenne egy átlag (nem Google paranoid) felhasználónak fizetnie a [Google Analytics] használata helyett.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/L_c3_a1togatotts_c3_a1giStatisztika#msg20090608170233-0400@webni.innen.hu

[Látogatottsági statisztika] Tiko

talaltam egy valami uj webstatisztika - www.ipstat.hu

--
forwarded from http://webni.innen.hu/L_c3_a1togatotts_c3_a1giStatisztika#msg20090608061221-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Re:optimalizalas

Ez sokmindentől függ: egyrészt lesz-e egyáltalán kézenfekfő hatása? Ha nem a nyitólapon, vagy nagyobb szájtok esetén a hierarchiában közvetlenül a nyitólap alatt található egyetlen gyűjtőlapon változtatsz, akkor túl sok eredményre az esetek többségében ne számíts. Az eredmény jelentkezésének időtávja pedig függ attól, hogy mennyi link mutat az oldaladra, mert ettől is függ, hogy milyen gyakran indexeli újra és "gondolja át a helyezéseidet" a google, ezért a legtöbb oldalnál két-három héttől egy-két hónapig terjedhet, míg beáll, és értékelhető a változás eredménye.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090608045009-0400@webni.innen.hu

vasárnap, június 07, 2009

[Te mennyit keresel?] re:Humorzsák

Ingyenes tanácsadás?

"Te mennyit keresel?" ez a téma, nem az hogy, hogy mivel keresed.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/TeMennyitKeresel#msg20090607072801-0400@webni.innen.hu

[Te mennyit keresel?] Humorzsák

Milyenek? Itt elmondhatod őket bátran.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/TeMennyitKeresel#msg20090607071555-0400@webni.innen.hu

péntek, június 05, 2009

[Keresőoptimalizálás] optimalizalas

Egy Kerdesem lenne hozzatok.Ha kicserlem a website-on egy oldal szoveget, az oldalhoz tartozo title-t es description-t, mennyi ido elteltevel varhatom az eredmenyeket, felteve ha lesznek?
A valaszokat elore is koszonom!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090605103650-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] re: Warez vagy nem?

Sziasztok!

Köszönöm a válaszokat.
Azért nem akartam egyből regisztrálni, mert van egy másik oldalam is, és nem akartam, hogy egyből tiltólistára tegyenek.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090605041051-0400@webni.innen.hu

csütörtök, június 04, 2009

[AdSense Fórum]

Szerintem sem warez :) pontosabban ez bőven a szabályokon belül van még.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090604183928-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] re: Warez vagy nem?

Szerintem nem warez, de linkkel könnyebb lenne...
Amúgy meg tőlük megtudod mikor regisztrálsz :-)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090604183424-0400@webni.innen.hu

[AdSense Fórum] Warez vagy nem?

Sziasztok!

Végigböngészve a fórumot én is kedvet kaptam, hogy használjam a Google AdSense szolgáltatást.
Van egy oldalam, ami számítógépes játékokkal foglalkozik. Letölteni nem lehet sem közvetlenül, sem közvetve.
Az oldalon játékmegjelenésekkel foglalkozó hírek, videók (pl. youtube, gametrailers), végigjátszások, csalások vannak.
Egyszóval, az oldal profilja, hogy segítse a játékost a játékban és a játékvilágban.
A kérdésem az lenne, hogy ezzel az oldallal érdemes-e megkezdeni a regisztrációt, vagy ez is wareznek minősül a Google Adsense szerint?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090604174943-0400@webni.innen.hu

szerda, június 03, 2009

[Karakterkódolás]

Szia!

Utánajártam ennek a problémának és az alábbiakat derítettem ki.

Előtte adatok:
oldal neve: www.turistahalo.hu
Minden latin2 karakterkódolású (adatbázis, weblap, fejlesztés folyamán statikusan beírt ékezetes szövegek)

A jelenség: Az egyes programok a főlapon sorakoznak. Ha a látogatót érdekli a program, a program sorában található "érdekel" gombra kattint rá. Az "erdekel" gomb alt eleme némi pluszinfót jelenít meg buborékban, hogy a látogatót ez is segítse, mielőtt kattint.

A google rengeteg találatot hoz úgy, hogy link-ként az alt tartalmát jeleníti meg. Ez logikus is, hiszen ebben sűrítve minden benne van, ami kell.

Érdekes mód, az alt tartalmában hozza a hibás fenti "ékezeteket", sőt úgy, hogy az az aktuális, "megtalált" program alt-jában nem is szerepel.

Pld. beírom a ggogle-ba, hogy "Miskolc - Gyermek Borsodi Fonó" Első helyen hozza a turistahalót, ékezetek rendben, csakhogy címként (link) ezt teszi be: "JĂĄrmĹątalĂĄlkozĂł: NemzetkĂśzi motoros talĂĄlkozĂł, AbĂĄdszalĂłk". Ami rosszabb, hogy a link erre a rendezvényre is mutat, ami már lejárt rendezvény. E rendezvény alt-jának alatt valóban ez a szöveg volt, de mi köze ennek a miskolci rendezvényhez, amit a Google megtalált és ékezethelyesen erről minden infót a hibás cím alá ki is írt. (Ott is az alt gomb tartalmát írja ki, de ez ékezethelyes, tehát mindig csak a link nem jó.).

Tehát itt az is a gond, hogy más a link és más a helyesen megtalált szöveg. A felhasználó meg néz, hogy mit keres egy lejárt, ráadásul más jellegű rendezvényen.
Gondolom azért lehet ez, mert a rendezvények ugyanazon a lapon jelennek meg, arról meg a google nem tud, hogy a rendezvény hívó paraméterei közben nyilván megváltoztak. Megtalálja a rendezvényt, de egy régebbi linket rendel hozzá, aminek ilyenkor hibás ékezetekkel írja ki azt, amit annak alt-jában talált.

Van egy tippem, hogy a Google amikor eltárolja a linket, más kódolást használ és ezért nem adja jól később vissza.

Köszi a válaszod, Alex


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Karakterk_c3_b3dol_c3_a1s#msg20090603085307-0400@webni.innen.hu

[Kulcsszavak] Köszönöm!

Közben rátaláltam/rájöttem én is, köszönöm szépen!

NyZ

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Kulcsszavak#msg20090603035702-0400@webni.innen.hu

kedd, június 02, 2009

[Percek alatt indexel a Google?] re: segítség kérés

Ha nem tudod kivárni azt a pár napot, amíg a Google automatikusan kiveszi a már nem létező tartalmat az Index-éből, akkor kérhetsz eltávolítást tőlük, de az sem lesz gyorsabb szerintem.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/PercekAlattIndexelAGoogle#msg20090602100606-0400@webni.innen.hu

[Percek alatt indexel a Google?] segítség kérés

Tisztelt Címzett!

Kérem szépen Önt, hogy segítsen nekem, mint laikusnak.

Az index.hu egyik fórumán jogsértést követtek el a sérelmemre. Természetesen jeleztem ezt a moderátornál, aki azonnal törölte a séárelmezett hozzászólást - hála Istennek!

Ugyanakkor a google keresőjébe ha beírom a nevem, továbbra is ez a törölt hozzászólás az 1. találat, ami bejön. A moderátor tájékoztatott, hogy a google-lel ők nem tudnak mit tenni.

Kérem segítsen nekem megtenni a szükséges lépéseket.

Tisztelettel: informatikai analfabéta

--
forwarded from http://webni.innen.hu/PercekAlattIndexelAGoogle#msg20090602081136-0400@webni.innen.hu

[Kulcsszavak] Re: Mielőtt folytatnám a linkmarketinget

Igen, nem volt leírva két dolog a fenti szövegben, ami pontosítást igényel. Már nem emlékszem, hogy a Google változtatott-e az algoritmusain, vagy csak én lettem idővel okosabb és tapasztaltabb, de a lényeg az, hogy

- UTF-8 kódolásban szereplő ékezetes szövegeket kell URL kódolásúvá változtatni, például itt: http://www.hypergurl.com/urlencode.html

- a szóköz helyett használj kötőjelet az URL kódolás előtti, eredeti URL-ben, mert a %20-at, ami a szóköznek felel meg, a Google sajnos nem "fordítja le", noha az értelmes böngészők igen.

Bocs a félreérthetőségért és a dezinformációért.

Ui: konyhab%C3%BAtor-debrecen

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Kulcsszavak#msg20090602050629-0400@webni.innen.hu

vasárnap, május 31, 2009

[Ingyenes webtárhely] 12web.hu

Szerintem lehet, hogy megéri. 0FT-os tárhely az ránézésre jó. Bár, ha belegondolok jobb lenne, ha kicsit bővebben kifejtenéd az adatokat. Nem bízok én ezekben a 0FT-os(azaz ingyenes) szolgáltatásokban.
(ez csak 1 vélemény)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/IngyenesWebt_c3_a1rhely#msg20090531165117-0400@webni.innen.hu

[Kulcsszavak] Mielőtt folytatnám a linkmarketinget

Szeretnék választ kapni az alábbi kérdésre:
debutor.hu oldalamról utaló 3 linkem három, ékezetes elnevezésű mappára, és a bennük lévő index.html fileokra mutat. Igyekeztem a fent leírtak szerint "kódolt formában" megadni a hivatkozásokat. Ehhez segítségül hívtam az URL encoding converter-t, melyre fent utaltál. Vizsgálva az oldalaidon található hasonló belső linkeket már az elején gyanús volt az általad és az általam alkalmazott kódolások közti különbség (itt kérek elnézést képzetenségemért, minden "tudásom" innen, és az ehhez hasonló oldalakról igyekeztem megszerezni - néha lehet hogy félrebeszélek)

Tehát ékezetes mappákra utalok működő, kódolt linkekkel. A google találati listájában ékezetes kulcsszóra keresve szembetűnik, hogy míg más oldalak ékezet nélküli mappária utaló linkjeinél a találat utolsó sorában lévő hivatkozás kulcsszói kiemelve, teljes egészében olvasható; a kódolt linkek esetében pedig csak töredékben tartalmaznak kiemelt betűket, pl: konyhab%fator%20debrecen -re kódolt konyhabútor debrecen esetében a konyha és a debrecen szó kiemelt (vastagított).

Kérdésem, hogy jól csináltam-e a kódolást, és ha igen, értékesebb-e ez a módszer a hagyományos ékezet nélküli elnevezésnél?

Mielőbbi választod, és minden egyéb segítséget előre is köszönök!
Üdvözlettel: Nyakó Zoltán

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Kulcsszavak#msg20090531060251-0400@webni.innen.hu

péntek, május 29, 2009

[Matáv Tudakozó Plusz] balai

Még mindig keresem Weiner elvtársat. Ez nem a Főtaxi?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Mat_c3_a1vTudakoz_c3_b3Plusz#msg20090529161403-0400@webni.innen.hu

[Karakterkódolás] karakterkódolási probléma

Köszi a választ, megértettem és azt is tudom, hogy tudom kijavítani.

Üdv. Alex

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Karakterk_c3_b3dol_c3_a1s#msg20090529154139-0400@webni.innen.hu

szerda, május 27, 2009

[Karakterkódolás] Hibás karakterek

Ha olyat látszi, hogy : ÁrvĂ ztűrĹ' tĂĽkörfĂşrĂłgĂ©p , tehát minden ékezetes betű helyett helyett kettő bonylolult betű jelenik meg, de a többi betű jó, az mindig azt jelenti, hogy valójában UTF-8-as kódolású szöveget próbálsz megjeleníteni nyolcbites kódolással (latin-1, latin-2, gyakorlatilag mindegy.) add meg a helyes kódolást, az UTF-8-at szerintem. A kérdésed többi részére nem tudok válaszolni, konkrét, a hibát mutató url-ek nélkül.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Karakterk_c3_b3dol_c3_a1s#msg20090527154805-0400@webni.innen.hu

[Karakterkódolás] Hibás karakterek

Szia!

Oldalam sql adatbázisokra épül. Észrevettem, hogy már lejárt dátumú (ez egy utazási oldal) találatnál a Google hibásan - ÁrvĂ­ztűrĹ' tĂĽkörfĂşrĂłgĂ©p jeleníti meg a találatokat. Érdekes mód, csak a lejártaknál, az aktuálisaknál jó. Az is biztos, hogy csak az adatbázisból származó infókat jeleníti meg így, a statikusakat már jól jeleníti meg.

A weblapon UTF8, az adatbázisban Latin2 van beállítva. A weblap magyar nyelvű. Segít az, ha a weblapon átállítom a karakterkódolást Latin2-re? Vagy mi lehet a megoldás?

Köszi a választ. Alex

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Karakterk_c3_b3dol_c3_a1s#msg20090527140756-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re:Joomla oldal keresőoptimalizálás

Nem árulsz el vele titkot, mit fentebb írtam "mindent lehet optimalizálni, csak nem mindegy mekkora munka és ki csinálja"
ez kb. ezt fedi.
Ha nem akarsz egy akkora oldalt csinálni amiben kihasználod a Joomla minden lehetőségét, akkor szerintem felesleges vele tökölni, mert vagy megírod "kézzel" vagy beállítassz a másik 100 CMS rendszer közül egy kisebbet.
Persze attól is függ ki mennyire igényli a Joomla admin felületét, engem pl. kifejezetten zavar.

Azonkívül 800 http request-el indul egy teljesen alap sablon (vagy minek hívják náluk?) is, akkor is ha van két mondat az oldalon.
Ahhoz meg tényleg át kell jobban írni, hogy ne 8 .css fájlból kérje be a stílusokat egy laphoz.
Bár nem nagy dolog ez sem, csak idő, az meg pénz, amit nem biztos, hogy megfizetnek érte.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090527065532-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re:Joomla oldal keresőoptimalizálás

Akkor elárulom, hogy tökéletesen SEO baráttá lehet tenni a Joomla CMS-t, de alapbeállításon nem SEO barát. Global Configban állítsd be a Search Engine Friendly URLS-t, ez még csak fél megoldás. Utána dobj fel egy SEF 404 komponenst /ingyenes és a legjobb/ , vagy Artio SEf, Sef Advance stb... és ennyi. Persze át kell nevezned a htaccess.html-t .htaccess-re, meg ha nem működik minden, akkor ebben állítani dolgokat, erről van infó neten, mint ahogy a komplett kérdésedre és minden másra is, szóval nem tudom minek fárasztom magam:)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090527055111-0400@webni.innen.hu

kedd, május 26, 2009

[Keresőoptimalizálás] re:Joomla oldal keresőoptimalizálás

ja, és keress rá a Joomla SEO vagy a Joomla SEO plugins kifejezésekre ;)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090526084044-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re:Joomla oldal keresőoptimalizálás

Az az igazság, hogy én a nagyobb, mainstream CMS-ek közül csak a WordPress-t és a Plone-t ismerem behatóbban, de ezek alapján úgy gondolom, hogy minden bizonnyal a Joomla-nak is kell, hogy legyen egy zsák pluginja, meg extension-ja, melyek direkt a SEO egyes részterületeire vannak kihegyezve: pl. a Title és a Meta Description tagok megfelelő legenerálására, az szükséges átirányítások megoldására, stb., stb., továbbá vélhetőleg vannak olyan beállítások az alap Joomla CMS is, mint pl. a WordPress-nél bekapcsolható permalink fícsör, mely segítségével értelmes, beszédes, kulcsszógazdag URL-eket generálhatsz. Ja és még arra figyelj oda, hogy pl. WordPress-nél is vannak olyan, egyéb szempontból esetleg szükséges kiegészítők, melyek nem SEO barátok, mint pl. egy jól kinéző, de normális linkeket nem tartalmazó 3rd party menürendszer.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090526083951-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Re: Optimalizálás

Az első kérdésedre nem egyszerű válaszolni, de itt találhatsz egy lehetséges választ: http://www.oldalgazda.hu/wiki/seo/praktikus-kerdesek/mekkora-latogatottsagnoevekedes-varhato-a-keresooptimalizalastol

A második kérdésedre pedig nem tudok elfogulatlanul válaszolni :)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090526083432-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re:Optimalizálás

Hogy optimalizálás után mekkora lesz a látogatottság abból lehet következtetni, hogy az adott kulcs kifejezésekre és annak szinonímáira hányan keresnek rá, és az adott oldal a találati listában hanyadik helyezett, továbbá, hogy az oldal milyen leíró, vagy figyelemfelkeltő description-el rendelkezik, tehát mi látható a találatnál, mennyire illik a kereséshez.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090526081504-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re:Joomla oldal keresőoptimalizálás

Hátrány nincs, de attól nagyban függ mi a tartalma az oldalnak, elképzelhető, hogy vannak jobb megoldások is, azonkívül nem mindegy, hogy hogy van beállítva, és mindenképp testre kell szabni.
Magyarul mindent lehet optimalizálni, csak nem mindegy mekkora munka és ki csinálja.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090526080926-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] Joomla oldal keresőoptimalizálás

Egy joomla oldalt mennyire lehet keresőoptimalizálni? Van hátrány, hogy ha joomlás az oldal?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090526055420-0400@webni.innen.hu

[Google magyar-Magyarország] Alessandra Tonelli

persze, de nem tudom, milyen esetre gondol pontosan. Mindenesetre ha segítségre van szüksége, bal oldalt megtalálja az elérhetőségeim. Üdv.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/GoogleMagyarMagyarorsz_c3_a1g#msg20090526043534-0400@webni.innen.hu

vasárnap, május 24, 2009

[Keresőoptimalizálás] Optimalizálás

Hello!

Miből lehet arra következtetni, hogy a sikeres optimalizálás után kb mekkora lesz a látogatottság?

És még valami. Tudtok olyan optimalizálással foglalkozó céget ajánlani, amit tapasztalatból ismertek és sikerdíjas alapon dolgozik?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090525015857-0400@webni.innen.hu

szombat, május 23, 2009

[Google magyar-Magyarország] Alessandra Tonelli

Jó napot kivánok! Alessandra Tonelli vagyok, Oroszországból. Szeretnék erről az esetről egy cikket irni újságomnak. Ezt megtehetem? Előre is köszöröm, Alessandra Tonelli

--
forwarded from http://webni.innen.hu/GoogleMagyarMagyarorsz_c3_a1g#msg20090523205606-0400@webni.innen.hu

[Google magyar-Magyarország] .

.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/GoogleMagyarMagyarorsz_c3_a1g#msg20090523205336-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] rere:csekk

Még nem módosítottam, de ott van az az "Új bankszámla hozzáadása" a jelenlegi már ELLENŐRZÖTT alatt...
Tehát gondolom ott kell és gondolom működik... Amúgy mit kellene még a bankszámlaszámon kívül megadni?
Ha kell, csak hobbiból, semmilyen utaláshoz nem kell semmi más csak a bankszámlaszám, még ha kérnek is itt-ott ezt-azt.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090523072316-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] re:csekk

Nem azt mondtam, nem tudom, hol kell.:) De tudtommal itt egy bakszámlaszámot lehet megadni és annyi. Legalábbis a legutolsó infóim szerint. Nagyon sokáig a kedvezményezett nevét sem engedték változtatni (pedig logikailag, ühümm...), igaz most azt lehet.

Megerősítené egy átutalásos, hogy valóban lehet módosítani a bankszámlaszámot? Mert akkkor én sem tökölök többet a csekkel, ráadásul a mostani összeget már be sem akarják majd váltani, szóval előbb utóbb kell. Csak inkább visszatartanám a kifizetést, ha nem lehet bankszámlát módosítani.

Köszi.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090523043814-0400@webni.innen.hu

csütörtök, május 21, 2009

szerda, május 20, 2009

[Csekkek beváltása] re:csekk

Fiókom - Fizetés részletei - Szerkesztés - Új bankszámla hozzáadása

Meg amúgy logikailag... akkor az idők végezetéig ugyanannál a banknál, ugyanazzal a számlával, ugyanaz az ember fogja minden weboldal Adsense bevételét felvenni?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090520160852-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] re:csekk

Már ne haragudj, miért ne lehetne?

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090520160526-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] re:csekk

Én sem értem mit sz*rozik bárki a csekkel még mindig...
1 - az árfolyam ingadozás az szerencsejáték
2 - a számla akár havi 0 vagy pár száz Ft is lehet, tehát bagó
3 - az adóhivatalnak se joga, se apparátusa, se technikája, se kedve nincs minden számla figyelésére (az adó eltitkolóknak írom :-))
4 - sokkal később jutsz pénzhez (lásd 1 - lehet, hogy épp az időbeli különbség alatt a legdrágább a dollár)
5 - bárki számlájára mehet (tehát nem kell személyi igazolványostól bárhová menni)
6 - csak az ATM-ig kell elmenni


--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090520160125-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] Csekk

Nekem sem jött még. Nagyon úgy tűnik, hogy valami nagyobb logisztikai probléma lehet...

Egyébként nekem spec az a gondom az átutalással, hogy nem lehet bankszámlaszámot módosítani később. Pedig nekem kéne, hosszabb külföldre költözés előtt állok...

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090520155805-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] Csekk

Következő hónaptól próbáld ki az átutalást, akkor nem kell ennyit várni, és biztonságosabb is.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090520150001-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] Csekk

Megjöttek már a havi csekkek? Nekem még nem.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090520080521-0400@webni.innen.hu

hétfő, május 18, 2009

[Keresőoptimalizálás] linkvasar

Ha Oldalgazda spamnek minősíti, kérem törölje.
Szöveges linkeket vásárolnék magyar nyelvű oldalakon. Ha a kritériumoknak megfelel az oldal, 5-10 eFt közötti összeget fizetek egy tartalomba illesztett szöveges linkért. Fontos a saját .hu domain és a nem 18+ kategória.
Akit érdekel: linkvasar kukac freemail.hu
Köszönöm.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090518084937-0400@webni.innen.hu

szombat, május 16, 2009

[Hozzászólások] re:Google Earth regisztráció

Bár, ha továbbmégy a Google Föld Pro megvásárlása linken, ott is csak 1 év használatot említ, tehát a 400dolcsis "megvásárlás" az egy év használat. Hogy forintért hol lehet? Nem tudom, valszeg sehol.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Hozz_c3_a1sz_c3_b3l_c3_a1sok#msg20090516054123-0400@webni.innen.hu

[Hozzászólások] re:Google Earth regisztráció

Nem Oldalgazda vagyok...
de szerintem meg kell venni és kész, más lehetőség nem nagyon van.
400dolcsi innen: earth.google.com/intl/hu/enterprise/earth_pro.html#comparison

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Hozz_c3_a1sz_c3_b3l_c3_a1sok#msg20090516053705-0400@webni.innen.hu

[Hozzászólások] Google Earth regisztráció

Hello Oldalgazda! Kérlek ird meg hol/hogyan tudnék ft-tért regisztrálni a GOOGLE EARTH programra nagyfelbontásért ,mindenki mást mond,nekem elég volna fél évi reg is.Kösz. EZSOM@Freemail.hu

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Hozz_c3_a1sz_c3_b3l_c3_a1sok#msg20090516050613-0400@webni.innen.hu

péntek, május 15, 2009

[Csekkek beváltása] utalás

Okés, köszi a válaszokat. Bár magasabb összegnél jól jön a csekk, ha alacsony az árfolyam lehet vele várni 60 napot is akár. Múlt hónapban pl jól jött, $1500 jött be /habár 2 havi/ és K and H $2000-ig kp-ban fizet.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090515171847-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] utalás

Semmi gond az utalással valóban, és én sem hallottam, hogy bank függő lenne.
Amúgy szerintem nincs is ilyen, hogy melyik bank stb... csak szla. számot kell megadni és nevet, aztán kapsz egy próbautalást, ha az megjön, akkor OK.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090515154708-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] Re:re

Szerintem minden probléma nélkül megy, és tökmindegy, mi a bankod. :)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090515153133-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] re

Arról esetleg tud valaki, hogy az utalás már 100%-osan megy? És minden bankot elfogadnak?, én OTP-t akarnék, de anno nem fogadta el a szmlaszámom.
Anúgy csekkem nekem se jött meg még..

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090515125814-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] re:Nem jön a csekk

Tisztára mint a nyugdijasok :)))

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090515124804-0400@webni.innen.hu

[Csekkek beváltása] re:Nem jön a csekk

Az utalás is az utolsó másodpercben jött, de megjött.
Ne aggódj!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090515030817-0400@webni.innen.hu

csütörtök, május 14, 2009

[Csekkek beváltása] Nem jön a csekk

Sziasztok!
Megjött mindenkinek a csekk? Ilyenkor már itt kéne lennie, de nem jön:(

--
forwarded from http://webni.innen.hu/CsekkekBev_c3_a1lt_c3_a1sa#msg20090515011015-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] re:ezmiez

És a sárgával írt mire jó?

Például, ha rákeresel erre: nk els re, de a m lt h ten a korm ny
tuti első hely!

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090514044321-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] ezmiez

+ ugyanez van a hwtbolt.hu-n is.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090514041625-0400@webni.innen.hu

[Keresőoptimalizálás] ezmiez

A fehérrel írt rész mire jó szerintetek?
frissinfo.hu

--
forwarded from http://webni.innen.hu/Keres_c5_91optimaliz_c3_a1l_c3_a1s#msg20090514041315-0400@webni.innen.hu

vasárnap, május 10, 2009

[AdSense Fórum] re:mochi

Hát igen, az adsense bevétel kereken 10%-át adják a mochiads-es játékok megjelenítőjének.
1 hét alatt 0,1 usd lett belőle a bevételem. Egyébként úgy nézem, hogy a játék introjában lévő hirdetésre nem nagyon kattint senki, viszont a játék köré elhelyezett saját adsense hirdetéseimre igen. Közvetve, de így is jó. :)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090511022618-0400@webni.innen.hu

péntek, május 08, 2009

[AdSense Fórum] re:mochi

A játékban megjelenő adsense hirdetés bevétele nem a tiéd. Annak esetleg egy nagyon pici százaléka.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090508130944-0400@webni.innen.hu

csütörtök, május 07, 2009

[AdSense Fórum] mochi

Van valakinek tapasztalata a mochiads-el?
Raktam ki az oldalamra online játékokat a mochiads-en keresztül, de még egy cent adsense bevételt sem írtak jóvá, pedig tudom, hogy volt kattintás.

--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseF_c3_b3rum#msg20090508021153-0400@webni.innen.hu

szerda, május 06, 2009

[Meta tagok] Lehet javítani META-t?

Elfelejtettem regelni :)

--
forwarded from http://webni.innen.hu/MetaTagok#msg20090506131207-0400@webni.innen.hu

[Meta tagok] Lehet javítani META-t?

Az lenne a kérdésem, hogy lehetséges e a META tagok javítása, mert én módosítottam de a google még mindig a regit mutatja és használaj már több hónapja....

--
forwarded from http://webni.innen.hu/MetaTagok#msg20090506130633-0400@webni.innen.hu