péntek, december 08, 2006

[AdSense számla letiltása]

Letiltás érvénytelen kattintások miatt

A tapasztalat szerint legtöbbször érvénytelen kattintások címén tilthatják le a számlát: a másik esettel ellentétben, amikor valamilyen szabály megszegéséért tiltanak ki, (pl. klassszikus, hogy a hirdetés-megjelenítő kattintásokra bárorítja/kéri a látogatókat), sohasem fogjuk megtudni a letiltás pontos okát. Az alábbiakban ezért erről a bonyolultabb esetről lesz szó:

Az utóbbi időben jópár panaszos hozzászólás született az [AdSense Fórum]ban azzal kapcsolatban, hogy a kifizetés esedékességéhez közeledvén egyszercsak letiltották az adott AdSense számlát érvénytelen kattintásokra hivatkozva, holott a panaszosok szerint ők semmilyen meg nem engedett eszközzel sem éltek. Hogy megértsük, hogy miért, hogyan fordulhatnak elő hasonló esetek, érdemes számba venni néhány körülményt:

* A nagyszámú hirdető miatt a [Google Inc.] értelemszerűen arra törekszik, hogy minél kevesebb élőmunkát vegyen igénybe, és minél több feladatot automatikusan, különböző algoritmusok segítségével érjen el. Mivel nincsen tökéletes algoritmus, ezért előfordulhat az is, hogy alap nélkül dobja ki a gép azt, hogy az adott oldalon született kattintások érvénytelenek.

* Mivel az átkattintás alapú hirdetési rendszereknél egy állandó problémát jelent a valós kattintások megkülönböztetése az [AdSense csalás] céljából létrejött kattintásoktól, ezért ne várja senki sem, hogy egyáltalán bármilyen részletet kiadjanak arról, hogy mi alapján azonosítják, vagy vélik azonosítani az érvénytelen kattintásokat.

* A magyar nyelvű hirdetési piac egyrészt kis méretű, másrészt az alacsony internetezési kultúra és vásárlóerő miatt jóval kevésbé jövedelmezőbb sok egyéb piacnál, ezért természetes, hogy a Google sem fektet annyi pénzt a rendszer működésébe: ne várjon tehát senki olyan szintű kiszolgálást, mint amit az amerikai piacon elvár(hat)na. Valószínűleg kevés embernek sok munkája van a magyar hirdetőkkel, így nagyobb az esélye annak is, hogy hibáznak.

* Ráadásul a magyar piacon az AdSense kategóriájában nincsen hasonló jövedelemtermelő-képességgel rendelkező lehetőség; e kvázi-monopólium miatt pedig a piacon (egyébként némileg úttörő módon) elsőként megjelenő cég értelemszerűen többet "engedhet meg" magának: ez a piac logikája.

* Figyelembe kell venni azt is, hogy más elbánásban részesül egy nagy ügyfél, mint egy kicsi. Ha egy kis bevételt hozó hirdetés-megjelenítő esetén felmerül a gyanú, akkor egyszerűbb automatikusan kitiltani, mintsem élőmunkát igénybevenni az eset elbírálásához. Kevesebbet veszt a cég ugyanis egy csalódott hirdetővel, mintsem hogy az általa fizetett munkatársak idejét kösse le akkor, ha az általa termelt várható haszon kevesebb lenne, mint az elbírálás költsége. A nagyobb oldalak, mint pl. a [startlap.hu] pedig a szabványostól eltérő keresőmezőt jelentethetnek meg, amiről nem tudni, hogy külön megállapodásuk van az AdSense-szel, vagy pedig a keresőmező kódjának szabálytalan megváltoztatása ellenére nem zárják ki a - konkurenciát jelentő - céget.

Mit lehet tenni a letiltások megelőzéséért?

Előszöris közöljük ismerőseinkkel, barátainkkal, akik gyakrabban nézhetik oldalainkat hogy ne kattintsanak a hirdetésekre, mert ezzel nem segítenek nekünk. Ha az a helyzet, hogy egyes hirdetési egységeknél hirtelen megugranak az átkattintási arányok és a bevételek, akkor nem árt, ha erről értesítjük az AdSense csapatot. Ha a jelentésekben nincs ilyen változás, akkor nem nagyon lehet mit tenni.

Hogy néz ki, amikor letiltanak?

A számlabeállításoknál megadott címre egy automatikusan generált levél érkezik, és az adminisztrációs felülethez való hozzáférést is letiltják. Az oldalról pedig pár órán belül eltűnnek a hirdetések. Nem úgy, mint amikor nem jut hirdetés egy hirdetési egységbe, és akkor nem is foglalja a helyet, hanem egy, hirdetési egység méretű üres doboz jelenik meg. A tapasztalat szerint, ha előfordul ilyen, akkor időben ez az első kifizetés esedékessége előtt nem sokkal szokott megtörténni.

Mit lehet tenni ilyenkor?

Mindenképpen töltsük ki az e-mailban említett címen található űrlapot. Lényegretörően, higgadtan, érelmesen: gondoljunk arra, hogy lehet, két perce van csak az elbírálónak, hogy átolvassa, és döntését ez alapján meghozza.

Mi lesz a fellebezés után?

A közhiedelemmel ellentétben van rá precedens, hogy elfogadják a fellebbezést. Ekkor először újra hirdetések jelennek meg az oldalon, majd azt vesszük észre, hogy be tudunk lépni a kezelőfelületre. Pár napon belül pedig érkezni fog egy levél amelyben leírják, hogy mennyi pénzt vonnak le a vélelmezett érvénytelen kattintásokért: ezt az összeget az aktuális ciklus bevételeiből vonják le, melyett az adott havi kifizetés részletei között is megtekinthetünk.

Végérvényes visszautasítás esetén...

Az eddig megkeresett bevételek ilyenkor elvésznek: legyen szó akár a múlt havi bevételről, akár az egész múlt éviről. Tehát nem az történik, hogy az érvénytelen átkattintások első észlelésétől számítva törlik a még ki nem fizetett bevételt, hanem az összeset.

Elméletileg ugyanaz a hirdetés-megjelenítő már nem nyerhet felvételt újból a rendszerbe. Gyakorlatilag előfordulhat, hogy bár újból hirdetés-megjelenítővé válhat, azonban később a korábbi letiltásra hivatkozva másodszorra is megszüntetik a számláját.


--
forwarded from http://webni.innen.hu/AdSenseSz_c3_a1mlaLetilt_c3_a1sa#msg20061208053358-0500@webni.innen.hu